A Columbia Tribune értesülései szerint Rob Bowen kanadai kutató az alaszkai MacKenzie folyó deltájában kialakuló tavakban is megfigyelte a jelenséget, s véleménye szerint itt akár egy eldobott gyufa is óriási tűzvészt indíthat be.

Az emelkedő hőmérséklet miatt az állandóan fagyott, úgynevezett permafrosztból (legalább két éven keresztül fagyott állapotban lévő talaj) és a tengerfenékről felszabaduló tiszta metángáz súlyosbíthatja az üvegházhatást, sőt, a szakemberek szerint akár komoly klímakatasztrófát is előidézhet.

A szakemberek szerint az északnyugat-kanadai és szibériai éghajlat 1970 óta több mint 7 Celsius-fokkal emelkedett, amely jóval több, mint a globális átlag. Az enyhülés évről évre a talaj egyre mélyebb rétegeit érinti, ez évente átlagosan csaknem 3 centiméternyi jég olvadását jelenti. Az ENSZ Klímaváltozásért felelős Kormányközi Panelje (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) előrejelzése szerint ebben az évszázadban további tíz fokos hőmérséklet emelkedésre lehet számítani.

Ebben a régióban a 2007-es év során a levegő minőségét vizsgáló szenzorok a metángáz koncentrációjának emelkedését jelezték. Szibériai kutatók aggodalmukat fejezték ki a jelenséggel kapcsolatban, s úgy fogalmaztak, hogy a szivárgásnak kiszámíthatatlan következményei lehetnek a Föld klímáját tekintve.

Mások szerint a metángáz szivárgása még évszázadokig is eltarthat jelentősebb hatás nélkül, azonban az oroszok jelentése annyira aggasztó volt, hogy tavaly hat amerikai laboratórium fogott össze, hogy közelebbről megvizsgálják a metán eredetét. Idén júliusban az IPCC elnöke, Rajendra Pachauri arra kérte kollégáit, hogy koncentráljanak a permafroszt olvadásából fakadó „hirtelen és visszafordíthatatlan klímaváltozásra”.

Bowen kollégáival együtt az Északi-sarktól valamivel több mint 2200 kilométernyire létesített bázist, hogy megvizsgálják a MacKenzie-delta mintegy 25 000 tóból álló vidékét, s többet tudjanak meg a gázszivárgásól.

„Egy valódi rejtéllyel állunk szemben” – nyilatkozta a Columbia Tribune-nek Scott Dallmore, Bowen kutatótársa. „Számos olyan tényezőt kell figyelembe vennünk, amelyeket korábban csak alig, vagy egyáltalán nem tártak fel, ezért valóságos úttörő munkát kell végeznünk. A permafroszt rengeteg üvegházhatást okozó gázt köt meg, s ha ezek képesek feljutni a felszínre, arról tudnunk kell. Szintén nem árt tisztában lennünk azzal sem, ha a felszínre jutó mennyiség idővel növekszik, vagy csökken.”

A Föld felületének csaknem egyötödét borító permafroszt vastagsága a kutatók által vizsgált területen 48 és több mint 600 méter között változik. Ebben az óriási „mélyhűtőben” jelentős mennyiségű állati és növényi maradvány halmozódott fel az évezredek során.

Ahogy az enyhébb idő következtében felenged a talaj, ezek a fagyott szerves anyagok bomlásnak indulnak, amelynek végterméke szén-dioxid, illetve víz jelenlétében metángáz. Mindkettő komolyan hozzájárul az üvegházhatáshoz, a metán ebből a szempontból kifejezetten intenzíven képes serkenteni a légkör felmelegedését.
Ted Schuur, a University of Florida kutatócsoportjának vezetője tavaly elvégzett egy kalkulációt, amelynek eredménye szerint a permafroszt réteg felső öt méterében több szén-dioxid lehet megkötve, mint amennyi most a Föld légkörében található.

„Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a permafroszt legfelső 3-5 méterét fenyegeti az olvadás az előttünk álló évszázad során” – nyilatkozta Schuur a Columbia Tribune-nek egy alaszkai kutatóállomásról telefonálva. „Ez egy kész helyzet, ez a réteg nem marad érintetlenül.”

A metán más formában – például hidrátok alakjában – is megtalálható a mélyben, a tengerfenék alatt is, ahol a metánmolekulák a fagyott víz kristályai által vannak megkötve. Ha ez a térség felmelegszik, a metán felszabadul.

Dallimore vízalatti robotok segítségével derítette fel a tengerfenék sajátosságait, s megállapította, hogy a tengerszint emelkedésével a permafroszt egyre nagyobb részét itatja át a levegőnél melegebb tengervíz. Egyelőre nem tudják, hogy a régióban pontosan honnan származnak a tavak felszínén már most szabad szemmel látható metánbuborékok. A kutatók jelenlegi célja, hogy az ismert gázkibocsátás mértékét felmérjék. A jelenlegi becslések szerint csak a kutatók által vizsgált források percenként csaknem 0,75 köbméter metángázt eregetnek.

Dallimore csapata víz alatti szenzorok segítségével igyekszik megfigyelni a gázok szivárgását, s többek között azt is vizsgálják, hogy az időjárás változásai – a melegedés – miként hat a kibocsátás mértékére.

Egyes tavakból már évszázadok óta szivárog a gáz, azonban Bowen arra kíváncsi, hogy az emisszió mértéke gyorsulhat-e a klímaváltozás hatásaként, illetve, hogy kialakulnak-e újabb gázforrások.

Dallimore erre a kérdésre kanadai és német szakértők segítségével keresi a választ. A kutatók speciális repülőgépekkel vizsgálják a sarkvidéki területeket, hogy spektroszkópiás eljárás segítségével felderítsék, honnan szivárog a legtöbb metángáz.

„Kollégáimmal együtt mintákat gyűjtünk, amelyek alapján megpróbálunk globális modelleket felépíteni” – magyarázta Schuur. A kutatócsoport eddig több mint 400 helyről vett mintát a sarkvidéki tundra talajából, s az eredmények szerint „történelmi mértékben” melegszik a permafroszt hőmérséklete. „Jelenleg a kérdéses réteg nagy részének hőmérséklete 2,2 Celsius fok körül van” – tette hozzá a szakértő.

A tavalyi év során a University of Alaszka és az orosz tudományos akadémia kutatói elkésztettek egy jelentést az Európai Geofizikai Unión számára, amelyben „extrém” mennyiségű metánt mutattak ki a régió felszíni vizeiben és a levegőben. Felméréseik szerint a tenger alatti permafroszt terület mintegy 10 százaléka megolvadt és „nagyon valószínű”, hogy ennek eredményeként meglehetősen hirtelen csaknem 50 milliárd tonnányi metán kerülhet a levegőbe.

Az orosz szakértők szerint ez „katasztrofális üvegházhatáshoz” vezetne, emellett öngerjesztő folyamatot indítana be, ugyanis a melegedés miatt még több permafroszt olvadna fel, amelyből még több metán kerülne a levegőbe.

Chris Burn, kanada elsőszámú permafroszt-szakértője szerint a talaj mintegy 80 méteres mélységben is melegszik, s a Föld lakossága a katasztrófa szélén táncol, amikor nem tudja lejjebb szorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását.

„Ha csak a permafrosztban lévő szén-dioxid és metán 1 százaléka felszabadulna, az egy évnyi ipari működésnek felelne meg” – magyarázta Burn. „Úgy vélem, a világ politikusai nincsenek tisztában ennek a  súlyával, ez ugyanis szinte sehol sem szerepel a kockázati tényezők között. Ez nem egyszerűen valószínűségek kérdése, komolyan hiszem, hogy az emberiség a tűzzel játszik.”