A jogosan aggódó levél:
Kedves György!
Korábbi levélváltásunk óta is rendszeresen nézem, figyelem a honlapot, amihez továbbra is csak gratulálni tudok!
Rengeteg munka lehet a temérdek információ összegyűjtése, feldolgozása, stb.! Érdeklődni szeretnék,(gondolom nem én vagyok az első :-) ) hogy a TV2 Tények című műsorában látott/hallott információk a habszivacs gyermekszőnyegekről mennyire helytállók, illetve melyekre vonatkozhatnak?
Mindegyiket érinti, amelyik Kínából kerül ki? Mert pl. nekünk van többféle, több helyről, pl. USA-ból is, de mind kínai gyártmány. Mi csak 'szigetelésnek' használjuk, játszóház alá, vagy játék konyha elé, gondolom, ebben a formában nem rákkeltő, ez arra vonatkozhat ha rágják a kicsik, jól gondolom?
Őszintén szólva, bár szinte mindenre gyanakszom, és nagyon igyekszem, hogy kellően körültekintő legyek, nem gondoltam, hogy ezzel is problémát okozhatok a kislányomnak.
Az, hogy ez a dolog megint rengeteg kérdést vet fel, már természetese, hiszen, ha már - talán közel egy évtizede - árulják kis hazánkban hogy-hogy csak most derül ki mennyire veszélyes, ha tényleg ennyire veszélyes, miért csak ennyi a hír, hol vannak a válaszok, mit tegyünk, ha már sokat rágcsálta egy-egy féltett kis poronty, tehetünk valamit, hogy ne legyen beteg? Egyáltalán mennyi okozhat bajt?...stb. Persze tudom a kérdéseket rossz helyen teszem fel, itt inkább csak költői kérdéseknek szánom.
Mit gondol erről? Használhatjuk még nyugodt szívvel, vagy inkább váljunk meg tőlük?
Nagyon köszönöm a segítséget!!! Szép napokat, illetve hetet kívánok! /név és cím a szerkesztőségben/
A válaszunk pedig így szólt:
Kedves Bea!
Mi a TV2-t nem láttuk, mert nem nézünk ilyen tipusú adókat.
De megnyugtatom, a KétesÁruk.hu adatbázisában található ÖSSZES jelentés EU-s certikáció megszerzése után került és kerül ki, így mi nem az a portál vagyunk, ahol "csak úgy" a hecc kedvéért keltik a hangulatot.
Egyszóval, a honlapunkon található összes termékadat termékkódra lebontva helytálló! Azaz: lehet egy kínai áru jó is és rossz is, de biztosan rossz, ha termékkód szerint beazonosítja a jelentéseinkben, és akkor nyugodtan mehet a kukába, azt mi garantáljuk (és az EU) hogy sajnos az adatok igazak. De például, ha a magyar származású termékjelentések közt NEM találja meg ezt a szivacsot, az még nem jelenti azt, hogy hazánkba nem került be.
Az NFH elég precizen jelenti az EU-s RAPEX adatbázisba a "cuccokat", azonban ő mögötte se áll egy vegyész hadsereg.
Szerintem: termékkód azonosítás, de leginkább: a kínai műanyagok teljes eltávolítása a gyermek környezetéből. A kínaiak ugyanis szinte képtelenek méregmentes műanyagot gyártani.
Egyszerűen nem tartják be az oldó-szerekre vonatkozó technológiai előírásokat.
Ugyanez igaz az evőeszközeikre is, konyhagépeikre szintén.
Sajnos 30.000 db adat birtokában kijelenthetem, hogy egy kínai műanyag áru 70% valószínűséggel mérgező. -- Üdvözlettel: Papp György Mail: karahun@karahun.hu Web1: http://karahun.hu Web2: http://ketesaruk.hu Web3: http://jomagyararu.hu * * *
|