– A helyzet felemás, amíg a mezőgazdaságban jól fejlődik a növénytermesztés, addig az állattenyésztés kevésbé versenyképes. Az egész Európát behálózó nagy élelmiszerláncok olcsó tej-, hús- és baromfiipari termékeket hoznak az országba, és ezzel kiszorítják a hazai termelés egy részét. Ha egy nagy országban átmeneti felesleg keletkezik, az sokszor a végeken csapódik le, ahol a termelés, az ellátás és a megélhetés biztonságát teszi kockára. Ez olyan, mint a szökőár, ahol partot ér, ott mindent elpusztít.
– Bármennyire is reménytelennek tűnik felvenni a versenyt, mégis meg kellene próbálni. Mi jelenthetne előrelépést?
– Hiányoznak a magyar multik. Az élelmiszer-feldolgozásban és -for­gal­ma­zás­­­ban nincs helyi elkötelezettségű jelentős szereplő. Pedig szükség lenne olyan nagy tejipari vállalatra, húsüzemre, konzervgyár­ra, hűtőipari cégre, amely a ha­tá­rain­kon túl is képes dolgozni, mert a gazdaságos termeléshez a magyar piac ki­csi.
– Egymást érik a tüntetések, most éppen a tejtermelők tiltakoznak az alacsony felvásárlási ár miatt. Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten?
– Régóta mondjuk, hogy több évet átfogó üzlet- és árpolitikát kellene megvalósítani. Hosszú távú szerződéseket köthetnének egymással a termelők és a feldolgozók, amivel enyhíthetnék az ár­ingadozást. Magas nyersanyagárnál a feldolgozó egy kicsit kevesebbet, alacsonynál egy kicsit többet fizetne a piaci árnál. A folyamatot segíthetné, ha a legnagyobb termelők és feldolgozók saját magyar kereskedelmi láncot is tudnának alapítani. A hússzektorban például két igazán modern vágóhidat kellene létrehozni – egyet a Dunántúlon és egyet az Alföldön –, amelyek nagy mennyiségben, programozva vennének át sertést. A vágóhíd előre meghatározná, hogy milyen fajtát, milyen takarmányozással, milyen tartási körülményekkel és mi­lyen ütemezésben vesz át, hogy egységes árualap jöjjön létre, mert a világpiacra csak így van esély kijutni. A kisebb regionális feldolgozók továbbra is megmaradnának, és folytathatnák a környéken kedvelt termékek gyártását.

– Az AKI mivel tudja segíteni a gazdálkodókat?
– Prognózisokat készítünk a vár­ható tendenciákról. A honlapunkon és a kiadványainkban beszámolunk arról, hogy a világban mit gyártanak, hogyan védekeznek az állat- és a növénybetegségek ellen, hogyan kívánják megoldani az élelmiszer-biztonságot, mely országokban milyen fejlesztéseket hajtanak vég­re, hogy hol nő a kínálat és hol nő a kereslet. Sokszor találkozunk személyesen is a gazdákkal különböző rendezvényeken, ahol gyakran beszélünk a szakképzés fontosságáról, mert keveset ta­nulnak a gazdák, a feldolgozók, a falugazdászok és az irányítók is. A nem kellő szervezettség, az integráció hiánya és a szaktudás alacsony szintje mellett a ke­reskedelmi láncok üzletpolitikája a ba­jok legfőbb forrása. Súlyos mulasztása az Európai Uniónak, hogy ezt a kérdést nem kezeli. Holott az élelemellátás nem lehet az élelmiszer-kereskedők magánügye.
– Vajon a mezőgazdaság és az élelmiszer­ipar húzóágazattá válhat a jelenlegi gazdasági körülmények között, és a válságból az egyik ki­vezető utat jelentheti Magyar­or­szág­nak?
– A sajtóban gyakran olvasni erről, de az élelmiszer-gazdaság inkább stabi­lizáló ágazat. Lehetne valamelyest nö­velni a foglalkoztatást is, ha az állattenyésztés ismét fejlődne, de ez még nem oldaná meg az ország gondját. Száz foglalkoztatottból csupán nyolcan dolgoznak a mezőgazdaságban és az élelmiszer­iparban, ha az élelmiszer-kereskedelmet is hozzávesszük, akkor is csak tizenöten. A válság kirobbanását követően azt mondta az amerikai elnök, hogy az üzleti életbe be kell vinni az etikát. Nehezen érthető tehát, miért tartja a Gazdasági Ver­senyhivatal versenyellenesnek, hogy a ha­zánk­ban működő élelmiszerláncok pol­cain többségében magyar áru legyen. Más tagállamok nem a szabályok durva megszegésével, hanem kreatív módszerekkel védik a saját termelőiket. Nálunk is az összefogás segíthetne az élelmiszer-gazdaságon, rajtunk múlik, hogy meg tud­juk-e tartani a hazai piacot.

(GTM, Paulik Katalin)