Az eredeti élelmiszerbiztonsági összefoglaló táblázatos (pdf) formában itt <<<- tölthető le. Mi most a szöveges keresés miatt tettük html-ben közzé. Az esetleges nyomdai hibákkal együtt.
A magyar hatósági felügyeletek által közétett élelmiszerbiztonsági jogsértő szervezetek és személyek listája /2010. október 20.-ig/
1. 2008.10.16 Blue East Impex Kft., Balmazújváros, Szegfű u. 4. (importőr, kizárólagos magyarországi forgalmazó) Snack World P-Nut Crackers Chips-szel bevont mogyorós barbecue ízesítéssel, 135 g egységcsomagolásban. HT0101 A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság laboratóriumi vizsgálata szerint az Európai Bizottság 2008/757/EK Határozatában közölt 2.5 mg/kg határértéket meghaladó – 16,2– melamin tartalom. mg/kgHajdú-bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatóság Hajdúböszörményi Kerületi Hivatala
2. 2008.10.16 Arany Halász BT 6800 Hódmezővásárhely Tanya 1526 31 féle különböző eredetű termék. Sajtok, túrók különböző csomagolásban, jelöléssel, jelölés nélkül. Engedély nélküli, tiltott élelmiszeripari termékelőállítás, értékesítés. Az előállítás körülményei alkalmatlanok élelmiszerfeldolgozásra. A helyszínen talált áruféleségek egy részét a helyszínen állították elő, az áruk jelentős hájelölés nélküli, más részüknél magyar jelölés látható, de vannak szerb nyelvű jelöléssel ellátott tételek is. A termékek egy részének minőségmegőrzési ideje lejárt, penészes, romlott. nyadaCsongrág Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
3. 2008.10.29 termelő: a MIKLA-KER Kft. Nyársapáti kertészet (2712 Nyársapát Kereszt dűlő 1.) Friss, fogyasztásra szánt fejes saláta 2008. 10. 06-án Barcson a Somogy megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága az éves feladattervében szereplő mintavételi hálóterv szerint növényvédőszer-maradék vizsgálatra rutinszerű ellenőrzés során a kereskedelmi forgalomban kapható termékekből mintát vett. Az analitikai vizsgálat eredménye szerint a fejes salátában klórtalonil-maradék érték a megengedett 270-szerese volt. A tételt a Pest(Nyársapáti) Mikla-Ker Kft. állított elő. A termelőnél tartott helyszíni szemlén kiderült, hogy az érintett salátával kapcsolatos permetezési naplóban nem volt feltüntetve klórtalonil hatóanyagot tartalmazó növényvédőszer. A tointézkedések során összesen közel 60.000 fej, növényvédőszer-maradék határértéknek nem megfelelő saláta forgalomba kerülését akadályozták meg az érintett hatóságok. megyei vábbi Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4. 2008.11.21 Aranynektár Kft., 2336, Dunavarsány, 2439 hrsz. TESCO honey forest - Erdei virágméz 500 g származási hely Argentina 27.08.2011 magas HMF (mért HMF érték: 70,8 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg) Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
5. 2008.11.21 Klenáncz méhészet 2344 Dömsöd, Nagytanya Virágméz 900 g 2010.10.22.V26 magas HMF (mért HMF érték: 44,3 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg), alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
6. 2008.11.21 Siclari Kft.1026 Budapest, Torockó köz 4. (forgalmazó) Narancsfa méz 30 g L12322 miel d' oranger 10.2009 hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - invertáz enzim Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
7. 2008.11.21 NAGY és FIA Kft. 2840 Oroszlány Malom tér 3. selyemfű méz 500 g 2010 JÚL 30 magas HMF (mért HMF érték: 59,6 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg), alacsony diasztáz Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatóság és
8. 2008.11.21 Alimenti Kft. 1185 Budapest, Péterhalmi út 8. Akácméz 900 g LV 7-2 2009.11.05 magas szacharóz tartalom, alacsony fruktóz g/100 g + glükóz g/100 g tartalom Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
9. 2008.11.21 Alimenti Kft. 1185 Budapest, Péterhalmi út 8. Virágméz 1000 g LV 7-2 2009.10.21 magas szacharóz tartalom, magas HMF (mért HMF érték: 49,4 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg) Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
10. 2008.11.21 Klenáncz Méhészet 2344 Dömsöd, Nagytanya Akácméz 250 g 2010.09.29. A28 hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - invertáz enzim Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Dabasi Kerületi Hivatala
11. 2008.11.21 Klenáncz méhészet 2344 Dömsöd, Középső út 46. Virágméz 250 g 2010.09.18.V20 alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Dabasi Kerületi Hivatala
12. 2008.11.21 Klenáncz méhészet 2344 Dömsöd, Középső út 46. Vegyes virágméz 350 g V.11/A 2010.IV.01. hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - invertáz enzim Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Dabasi Kerületi Hivatala
13. 2008.11.21 Klenáncz méhészet 2344 Dömsöd, Középső út 46. Virágméz 25 g 2010.09.01 magas HMF (mért HMF érték: 95,8 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg), alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Dabasi Kerületi Hivatala
14. 2008.11.21 Klenáncz Méhészet 2344 Dömsöd, Középső-Dunapart 46. ARO Krém méz 500 g 2010.10.18. hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - invertáz enzim Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Dabasi Kerületi Hivatala
15. 2008.11.21 Aranynektár Termékgyártó és kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2336 Dunavarsány, Vörösmarty út 2439 hrsz. Vegyes virágméz 500 g 30.01.2011 A kereskedelmi forgalomban levő készletből mintázott termék laboratóriumi vizsgálati eredménye :hozzáadott invertáz mézben 27,2 mg/kg; C-vitamin tartalom 121,4 mg/100g.Az MGSZH Központ Élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettes által kiadott 02.4/04107/009/2008. iktatószámú utasításban foglalt szakmailag megalapozott határérték: invertáz enzim 10 mg/kg, aszkorbinsav 5 mg/100g. Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatóság Hajdúböszörményi Kerületi Hivatala és
16. 2008.11.27 Mintavétel helye: Auchan, Solymár, Szent Flórián u. 2-4.; Forgalmazó:Sidari Kft., Budapest Akácméz 30 g L???? 10.2009 (nehezen olvasható) hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - aszkorbinsav Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
17. 2008.11.27 Klenáncz Méhészet, 2344 Dömsöd, Középső út 46. Virágméz 500 g 2010.10.22.V26 alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága 18. 2008.11.27 Bertalan Imre, 9235 Püski, Rózsa u. 3. Virágméz 500 g 2009.szept.01. magas HMF (mért HMF érték: 82,3 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg), alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Budai Kerületi Hivatala
19. 2008.11.27 HUSZTI Méhészet, Vámospércs Huszti vegyes virágméz 500 g 2009.09.15 alacsony Fruktóz + Glükóz tartalom, alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
20. 2008.11.27 ASIX Distr. Kft., 1095 Budapest, Soroksári út 160. D'arbo krémes napraforgóméz 500 g MHD:02.2009 L 048 6 09:08 magas HMF (mért HMF érték: 91,8 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg) Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
21. 2008.11.27 Master Honey Kft., 2083 Solymár, Terstyánszky u. 49/4. Napraforgóméz 500 g 2009.okt.05. magas HMF (mért HMF érték: 107 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg), alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
22. 2008.11.28 Forgalmazó: Tesco Globál Zrt., 2040 Budaörs, Kinizsi. U. 1-3. Virágméz 2009.okt.22. magas HMF (mért HMF érték: 94,6 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg), alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Dabasi Kerületi Hivatala
23. 2008.11.28 Gubacsi Attila, 6000 Kecskemét, Urihegy 40/A. Bio virágméz 500 g 2009.dec.30. magas HMF (62,7 mg/kg) Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága és
24. 2008.11.28 Aranynektár Kft., 2336, Dunavarsány, 2439 hrsz. Erdei virágméz 500 g 2011.08.27 A kereskedelmi forgalomban levő készletből mintázott termék laboratóriumi vizsgálati eredménye : HMF tartalom 48,1 mg/kg , a MÉ 1-3-2001/110 előírás szerint 40 mg/kg a határérték hazai, 80 mg/kg a határérték bizonyíttrópusi eredetű mézek esetében. A vizsgált termék jelölésésén származási országként Argentína volt feltüntetve, a laboratóriumi vizsgálat pollentartalom ellenőrzése és az azt minősítő szakvélemény szerint a méz nem szuterületről származott. ottan btrópusiHajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Debreceni Kerületi Hivatala
25. 2008.11.28 Alimenti Kft. 1185 Budapest, Péterhalmi út 8. Akácméz 1000 g LV 7-2 2009.11.05. alacsony diasztáz Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Budai Kerületi Hivatala
26. 2008.11.28 Alimenti Kft. 1185 Budapest, Péterhalmi út 8. Virágméz 900 g LV7-2 2009.10.21. hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - invertáz enzim, alacsony diasztáz, magas szacharóz tartalom, magas HMF (mért HMF érték: 44,7 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg) Barany Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Pécsi Kerületi Hivatala
27. 2008.11.28 Alimenti Kft. 1185 Budapest, Péterhalmi út 8. Virágméz 900 g LV 7-2 2009.1022. hozzáadott élelmiszer adalékot tartalmaz - invertáz enzim, alacsony diasztáz, magas szacharóz tartalom Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága és
28. 2008.12.19 Weinhaus Kft.6235 Bócsa III. körzet 14. bor ld. körülmények 2008. november 12-én a Weinhaus Kft. 6235 Bócsa, III. körzet 14. szám alatti borászati üzemében történt hatósági ellenőrzéskor vett borminták alapján a 11-9160/2008 számon vizsgált Veneto Merlot olasz tájbor néven forgalmazott boruk azonos a 11-9159/2008 számon vizsgált, előzetesen forgalomba hozatali engedélyeztetésre bemutatott Felső-magyarországi Kékfrankos tájborukkal, a 11-9190/2008 számon vizsgált Felső-magyarorszKékfrankos néven forgalmazott tájboruk azonos a 11-9235/2008-2 számon vizsgált Duna-melléki Kékfrankos néven forgalmazott tájborukkal, a 11-9259/2008-3 számon vizsgált Egri Blauer Portugieser néven forgalmazott minőségi boruk azonos a 11-9259/2008-4 számon vizsgált Duna-melléki Blauer Portugieser néven forgalmazott tájborukkal, a 11-9259/2008-5 és a 11-9259/2008-6 számon vizsgált Kunsági Kékfrankos néven forgalmazott édes minőségi boraik azonosak a 11-9264/2008 számon vizsgált Veneto Merlot néven forgalmazott olasz tájborukkal, a 11-9261/2008 számon vizsgált Szekszárdi Zweigelt néven forgalmazott minőségi boruk azonos a 11-9262/2008 számon vizsgált Mátrai Zweigelt néven forgalmazott minőségi borukkal.2008. december 8-án a Weinhaus Kft. 6235 Bócsa, III. körzet 14. szám alatti borászati üzemében történt hatósági ellenőrzéskor megállapításra került, ági
29. 2008.12.22 Huszti István méhész 4287 Vámospércs, Váci M. u. 29. Vegyes virágméz 250 g 2010.okt..15. A vizsgált termék diasztázaktivitás értéke nem felelt meg a MÉ 1-3-2001/110 számú Méz előírás II. mellékletében meghatározott legalább 8 (Schade-skála) értéknek, mivel a termék diasztázaktivitása 2,0. Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Debreceni Kerületi Hivatala
30. 2008.12.22 Mintavétel helye: Aldi Logisztikai Központ, 2051.Biatorbágy, Mészárosok útja 2. Csomagolja: Aurora Gmbh 6135 Stans, Ausztria Erdei méz L 169 8 07:33 MHD:06.2011. gyors vezetőképesség Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Budai Kerületi Hivatala
31. 2008.12.22 Molnár Méz Kft., 8360 Keszthely, Deák F. u. 34. Magyar virágméz 250 g 2009. október 07. alacsony diasztáz, magas HMF (mért HMF érték: 53,1 mg/kg, határérték: 40 mg/kg, mérési bizonytalanság: ±2 mg/kg) Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
32. 2009.03.31 Ssyna Kft. Budapest XIII. ker. Gyermek tér 2. zselécukorka Illegális termékelőállítóhely Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
33. 2009.04.03 D&D Desszert Kft., Budapest XVII. Ker Ároktő utca 26. cukrászati termék A telephelyen uralkodó rossz higiéniai állapotok miatt a termékeket megsemmisítésre kellett utalni és a további működést meg kellett tiltani. A hatóság a jogsértés elkövetőjére 3,4 millió Ft élelmiszerellenőrzési bírságot szabott ki.Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
34. 2009.04.07 Magárus Bt., Nyregyháza-Rozsrétszőlő Savanyított káposzta szeletelt 115 hordó Savanyított káposztafejek 21 hordó Vegyes vágott savanyúság fk. 30 hordó Szeletelt ecetes uborka fk. 3 hordó Szeletelt sárgarépa fk. 1 hordó Illegális savanyítóüzem. A gyártás egy leromlott állagú épületben igen rossz higiénés körülmények között történt. A szennyezet hordók teteje szennyezett feketefóliával volt letakarva, amelyet penészes, szennyezett téglák sle. úlyoztakSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Nyíregyházi Kerületi Hivatala
36. 2009.04.10 Dala-Csír-Ke-R Kft Nyírmeggyes, Dózsa György út 112. 1320 kg baromfi hús Baromfi feketevágása . A telephelyen levő üzem működési engedélye 2007. november 10.-én visszavonásra került. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Mátészalkai Kerületi Hivatala
37. 2009.04.10 Válvölgyi Bio Bt. 8088 Tabajd, Petőfi u. 1. kecskesajt Engedély nélküli termékelőállítás. A felderítés internetes próbavásárlás alapján történt a www.biobarlang.hu és a www.enatur.hu honlapokról. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
38. 2009.04.16 Vincze László (8330 Sümeg, Vetési A. u. 12.) FélsertésekApróhús/kolbászhúsSertés belsőségek Nyers füstölt kolbász Füstölt császárszalonna Vincze László ingatlanán lefolytatott ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a nevezett személy a felsorolt termékeket engedély nélkül, a családi ház udvarán és garázsában állította elő. A helyszínen talált eszközök (műhúsos-ládák, hűtő és fagyasztó ládák, a garázsban felszerelt klímaberendezések stb.) és a helyiség higiéniai állapota élelmiszer-előállításra alkalmatlan volt. A sertések leölése nem engedélyezett vágóhídon, a hatósági húsvizsgálat elmulasztásával történt. Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
39. 2009.05.06 Dudás Gábor, Budapest, XIX. ker. Ady Endre u. 117. Cukrászati és hidegkonyhai termék A lakossági bejelentés alapján indított vizsgálat engedély nélküli, illegálisan működő hidegkonyhai és cukrászüzemet tárt fel. A nyilvántartásba vételi-, nyomonkövetési-, önellenőrzési-, valamint a jelenlévők egészségügyi alkalmasságát igazoló dokumentáció hiányzott. Az ellenőrzés higiéniai hiányosságokat is talált: hűtés nélkül tároltak hűtést igénylő húskészítményeket és tejtermékeket, az élelmiszert közvetlenül a földön tárolták, a kézmosók részben felszereletlenek, részben üzemképtelenek voltak, a dolgozók egy része nem viselt védőruhát. A tulajdonos cége ellen az Igazgatóság már folytatott hasonló ügyben eljárást a Budapest, XVII. Ároktő u. 26. alatt történt ellenőrzést követően. A fentiek alapján az egység működését és a tevékenység végzését megtiltották, az összesen 1,5 tonna bontott alapanyagot, félkész és készterméket emberi fogyasztásra alkalmatlanak minősítették, s ártalmatlanítását rendelték el. A vállalkozást 9 millió Ft élelmiszerellenőrzési bírsággal sújtották a visszaesésre való tekintettel. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
40. 2009.08.28 COOL-LIFE Kft.(4032 Debrecen, Nyúlas út 21.) köszméte Az éves mintavételi terv alapján szúrópróba szerű mintavétel történt növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2009. 06. 08-án. Az analitikai vizsgálat eredménye a köszmétében nem engedélyezett dimetoát növényvédőszerhatóanyagot mutatott ki 0,25 mg/kg mennyiségben. A visszaellenőrzés időpontjában a növényvédelmi felügyelő zárolható tételt nem talált. A 2008. évi XLVI. törvény 71.§ (5) bekezdése szerinti közzététel az illetékes polgárhivatal hirdetőtábláján megtörtént. mesteriHajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
41. 2009.08.28 Bíró Béláné (4033 Debrecen, Huszár Gál u. 22.) köszméte Az éves mintavételi terv alapján szúrópróba szerű mintavétel történt növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2009. 06. 08-án. Az analitikai vizsgálat eredménye a köszmétében nem engedélyezett lambda-cihalotrin növényvédőszer-hatóanyagot mutatott ki 0,89 mg/kg mennyiségben. A visszaellenőrzés időpontjában a növényvédelmi felügyelő zárolható tételt nem talált. A 2008. évi XLVI. törvény 71.§ (5) bekezdése szerinti közzététel az illetékes polgármesteri hivatal hirdetőtábláján megtörtént. Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
42. 2009.09.03 Vitakraft Aqua-Food Kft., 1158 Budapest, Késmárk u. 12. Bobi Star bolhairtó nyakörv gyártási szám: CH 08082/3 gyártási id"2008 OKT 15" ő:A cég telephelyén korábban zárolt, forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező "Vitakraft" bolhairtó nyakörv nevű készítményeket a hatósági zár feltörésével átcsomagolta a Magyarországon törzskönyvezett Bobi Star nyakörv A.U.V. csomagolóanyagának megfelelő csomagolóanyagba. A két készítmény hatóanyaga nem ugyanaz. Így a csomagolóanyagban levő készítmény a címkefeliratától eltérő hatóanyagot tartalmazott, a tényleges hatóanyagnak megfelelő figyelmeztetések a címkén nem szerepeltek. bolhairtó Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága
43. 2009.09.10 Podlovics Mihály 6430 Bácsalmás Posta u. 9. kolozsvári szalonna, csemege szalonna, angol szalonna, parasztsonka. A bácsalmási rendőrőrs járőre bejelentette 2009. 08. 28-án, hogy Bácsalmáson a Posta utcában, közterületen személygépkocsi csomagtartójából illegális húsárúsítás történt. Az ügyfél 2006. óta 02T 0037 számon regisztrált kistermelő, de a 14/2006. (II.16) FVM-EüM-ICsSzM rendelet szerinti érvényes 2. számú mellékletben foglalt hatósági állatorvosi igazolással nem rendelkezik. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága Kiskunhalasi Kerületi Hivatala és
44. 2009.09.15 Gazdagné Rajna Erzsébet húsfeldolgozója 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 21. (Üzemjel: HU 620 EK) 1.) Füstölt hasaalja szalonna, 2.) Füstölt Kolozsvári szalonna, 3.) Füstölt csülök 1.) 7,6 kg fogyasztható: 2009. okt. 2. 2.) 3,8 kg fogyasztható: 2009. szept. 30. 3.) 4,2 kg fogyasztható: 2009. szept. 30. Működési engedélyben nem szereplő tevékenység végzése. Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Nagykanizsai Kerületi Hivatala
45. 2009.09.17 Diamant International Malom Kft. 6500 Baja Dózsa Gy. Út 61-63. tésztaipari durum dara, durum sima liszt, A hibás, forgalomból kivont tételek az www.oevi.hu/visszahivasok.pdf lapon találhatók Az ügyfél határérték feletti DON toxin tartalmú durum sima liszt és tésztaipari durum dara megnevezésű termékeket hozott forgalomba. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága Kiskunhalasi Kerületi Hivatala és
46. 2009.09.23 Vajda János 6132 Móricgát Bezsenyi dűlő 12. előhűtött vágott kacsa, előhűtött vágott liba 300 db előhűtött vágott kacsa, 20 db előhűtött vágott liba. Lakossági panaszbejelentés nyomán tettenérés történt az előző éjjel illegálisan közfogyasztásra levágott baromfi indulásra kész kisteherautóra rakodása során. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága Kiskunfélegyházi Kerületi Hivatala és
47. 2009.10.22 Bérgyártást végző:Friss Élelmiszer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft székhelye: 1025 Budapest, Felhévizi u.31. fióktelephelye:9500 Celldömölk, Pápai u.24.valamint Forgalmazó: Kemenesi Tej Kereskedelmi és Szolgáltató KFt székhelye: 1095 Budapest, Soroksári u.58. telephelye: 1134 Budapes Váci u.9-15., 1067 Budapest, Hunyadi tér 4-5.fióktelephelye: 9500 Celldömölk, Pápai u.24. Kemenesi tejföl homogénezett 20% 175 g-os Tömeg: 175 g (műanyag poharas kiszerelés) Fogyaszthatósági idő: 2009.10.13. A Veszprém Megyei MGSZH ÉBÁI Regionális Élelmiszerlánc Laboratórium E2009-VEKL-001532 számú vizsgálati jegyzőkönyvében rögzítettek adatok és értékelés szerint: a minta növényi zsírt tartalmaz. Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Celldömölki Kerületi Hivatala
48. 2009.12.15 FINO FOOD Kft. 1027 Budapest, II. kerület Fő u. 68. HU 572 EK Kaposvár 1. Tejföl 20% zsírtartalmú 2. Tejföl 20% zsírtartalmú 1. 150g fogy.idő: 2009.11.18. L 288 01 B3 2. 150g fogy.idő: 2009.11.19. L 289 06 D3 11:40 Nem megengedett növényi zsír tartalom Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága 2. számú Szolnoki Kerületi Hivatala
49. 2009.12.15 Dráva Tej Kft. 7570 Barcs, Mészégető u. 1. „Dráva sajtkrém natúr 100g” műanyag tégely 2. „Dráva sajtkrém sonkás 100g” műanyag tégely 3. „Dráva sikere Magyaros vajkrém 2kg” műanyag vödör 4. „Tejföl 20% zsírtartalommal 175g” műanyag pohár 5. „Tejföl 20% zsírtartalommal 450g műanyag pohár 1. 2010.01.31 2. 2010.01.31 3. 2009.12.15 4. 2009.11.24 5. 2009.11.06 A termékek a laboratóriumi vizsgálatok eredménye szerint a termékjelölésben nem feltüntetett növényi zsiradékot tartalmaznak. Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Nagyatádi Kerületi Hivatala
50. 2009.12.18 Hegedűs Béla 6000 Kecskemét Repkény u. 1. Tartósítószerrel kezelt pasztőrözött tojáslé 20 kg, fogyasztható +5 C alatt tárolva 5 napig (12.17.) Az ügyfél a tojáslé előállítást működési engedély nélkül végezte. A "létesítmény" nem szerepel az engedélyezett létesítmények listáján, engedélyezési száma nincs. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága és
51. 2009.12.22 Univer Produkt Zrt 6000 Kecskemét, Szolnoki út 35. Vegyes gyümölcs bébi desszert, Alma Burgonyával bébi desszert Vegyes gyümölcs bébi desszert gyártási idő: 2009.06.08. Alma Burgonyával bébi desszert gyártási idő: 2009.03.04. Megengedett határértéknél magasabb növényvédő szer hatóanyag maradék Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
52. 2009.12.23 Hársfa Vendéglő, 2433 Sárosd, Szabadság tér 8. (üzemeltető: Szűcs János, 2433 Sárosd, Rajk László u. 36.) jelöletlen vad-, halhús 273 kg; jelöletlen húskészítmény 80,7 kg; jelöletlen fűszerpaprika 13,7 kg Ismeretlen eredetű, jelöletlen vad-, halhús tárolása és forgalmazása; ismeretlen alapanyagból elkészített, jelölés nélküli húskészítmény tárolása és forgalmazása; ismeretlen eredetű jelöletlen fűszerpaprika tárolása és felhasználása Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Sárbogásrdi Kerületi Hivatal
53. 2010.01.05 Forgalmazó: Szűcs és Társa Kereskedelmi Bt. 7720 Zengővárkony, Ipari terület 1063. Származási hely: Lengyelország Tejpor 6%-os zsírtartalommal nettó tömeg: 25 kg, min. megőrzési idő: 11. 08. 2010., gyártási idő: 11. 08. 2009/223 A tejpor hamisított, növényi zsírt tartalmazó, megnevezése nem megfelelő Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hevesi Kerületi Hivatal
54. 2010.01.27 Tisza Pékség Kft. székhely: 6222 Csanád, Petőfi u.34., Telephely: 3385 Tiszanána, Fő u. 114. Sütőüzem Nyilvántartásba vétel nélküli előállítás, higiéniai hiányosságok, dokumentáció, gyártmánylap, HACCP hiánya Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hevesi Kerületi Hivatal
55. 2010.01.28 Benett Pékség Kft. 3860 Encs, Rákóczi út 21. sütőipari termékek Jogosulatlanul és kifogásolt műszaki, higiéniai körülmények között végzett élelmiszer-előállítás. A Benett Pékség Kft. sütőipari termékek előállítását végezte a Megyaszó, Fürst S. u. 12. szám alatti létesítményben, melyben korábban pékség üzemelt. A tevékenység végzéséről a hatóságnak bejelentést nem tett. Fogyasztói bejelentés kivizsgálása kapcsán a Megyaszó, Fürst S. u. 12. szám alatt végzett ellenőrzéskor - a kifogásolt higiéniai, műszaki feltételek és az illegális élelmiszer-előállítás ténye miatt - az élelmiszer-előállítás megtiltására és a termelőberendezések hatósági zár alá helyezésére került sor. A megyaszói létesítményben tartott ellenőrzéssel azonos idvizsgálatot végzett a hatóság a nyilvántartott Benett Pékség Kft. által üzemeltetett Encs, Rákóczi út 21. szám alatti sütőüzemben és megállapította, hogy az üzemben az ellenőrzés időpontját megelőző 1 hónapban élelmiszerelőállítás nem történt. A Kft. saját boltjaiban továbbra is forgalmazott sütőipari termékeket, azokon gyártóként a Benett Pékség Kft. 3860 Encs, Rákóczi út 21. nevet és címet feltüntetve, ezért felmerült a hatósági zár megsértésének gyanúja. A Megyaszó, Fürst S. u. 12. szám alatti létesítményben ismételt ellenőrzést kísérelt meg a hatóság, azonban a Kft. helyszínen jelenlévő képviselői megtagadták a hatósággal történő együttműködés 2 évvel őbenBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
56. 2010.02.15 AQUARIUS AQUA Kft. 2730 Albertirsa, II. ker. Homokrész COOP AQUARIUS AQUA szénsavmentes Ásványvíz 0,5l-es Minőségmegőrzési idő: 2010.08.25. Pseudomonas aeruginosa baktériummal szennyezett Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
57. 2010.02.15 VOG Kft. 9737 Bük, Vog u. 1. COOP Kókuszreszelék Minőségmegőrzési idő (év/hó/nap):2010 09 23 …9 266 222A Származási ország: Vietnam Importálja és csomagolja: VOG Kft. 9737 Bük, Vog u. 1. Kizárólagos forgalmazó: CO-OP Hungary Rt. 1054 Budapest, Szabadság tér 14. 5 elemi mintából 3 Salmonella spp. pozitív Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
58. 2010.02.15 Tóth Jánosné (3432 Emőd, Munkás u.1.) élelmiszervállalkozó nyerstej nincs Hatósági engedély nélküli nyerstej értékesítés. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság 59. 2010.02.23 Mézcsomagoló: Mézes Kert 2002 Kft. Tófalu, Kossuth u. 62. Vegyes virágméz LOT számok: 458, 459, 460, 467, 470 tömeg, csomagolás: 900, 500, 250 g üveg+lapka, 20g tasakNitrofurán származékot (állatgyógyászati szermaradék) tartalmaz (1,33 µg/kg) Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
60. 2010.02.25 Nagy Gábor méhész, Kisköre, Május 1.u. 11. Vegyes virágméz Hordós virágméz, felvásárlási idő: 2009. 05. 15., felvásárlási jegy sorszáma: J 1048415 , mennyisége: 81,5 kg Nitrofurán származékot (állatgyógyászati szermaradék) tartalmaz (88,04µg/kg) Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hevesi Kerületi Hivatal magyar akácméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2010. 11. 26. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Keszthelyi Kerületi Hivatala magyar virágméz 950 g 950 gramm, kereskedelmi minta 2010. 11. 23. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar virágméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2011. 01. 25. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar virágméz 350 g 350 gram, üzemi minta, 2010. 11. 09. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar virágméz 250 g 250 gramm, üzemi minta, 2010. 11. 23. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar akácméz 250 g 250 gramm, üzemi minta, 2010. 11. 05. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cuko hamisítás
61. 2010.02.25 Molnár Méz Kft., 8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 34. magyar akácméz 250 g 250 gramm, üzemi minta, 2011. 01. 18. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar virágméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2010.12.04. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás magyar gesztenyeméz 250 g 250 gram, kereskedelmi minta, 2010. 11. 03. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar hársméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2010. 11. 23. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás, magas HMF tartalom magyar akácméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2011. 01. 04. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás magyar virágméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2011. 01. 11. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás lépesméz akácmézben kereskedelmi minta, 2011. 01. 11. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás magyar virágméz 250 g 250 gramm, kereskedelmi minta, 2010. 11. 23. alacsony diasztáz aktivitás, hozzáadott idegen cukor hamisítás
62. 2010. 02.29 Borletin Kft. 6230 Soltvadkert, Ifjúság u. 22. bor 2008. november 17-én Schiszler Sándor egyéni vállalkozó (székhely: 6235 Bócsa, II. ker. 169.) 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353. szám alatti kereskedelmi egységében történt hatósági ellenőrzéskor megmintázott 1,0 literes PET palackban Alföldi Kékfrankos félédes vörös tájbor néven forgalmazott ital a MgSzHK Borminősítési Igazgatóság Akkreditált laboratóriumának B 11-09291/2008-2 számú vizsgálata alapján hamisított bor. A vizsgálati eredmények alapján hibás illatú és ízű, alacsony metanol- és hamutartalmú, vékony. A 99/2004 (VI.3.) FVM rendelet 5. melléklet III. 6. értelmében a citromsavtartalma meghaladja az engedélyezett 1 g/l-es mennyiséget. A SNIF-NMR vizsgálat szerint a minta nem megfelelő. A tényleges alkoholtartalom több, mint 80 % ± 10 %-a, azaz 7,93 %vol keletkezett répacukorból. A 2004 évi XVIII. törvényben meghatározott eljárástól eltérően előállított, hamisított bor. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivartal Borminősítési Igazgatóság
63. 2010. 02. 29 Mart-Den Bt. 6070 Izsák, Kodály u. 1. bor Simon László Erdőkövesd, Hunyadi út 158. alatti kereskedelmi egységében történt hatósági ellenőrzéskor vett 2,0 literes PET palackban Alföldi Zalagyöngye félédes fehér tájbor néven forgalmazott ital a MgSzHK Borminősítési Igazgatóság akkreditált laboratóriumának B 11-10528/2008-1 számú vizsgálata alapján hamisított bor. A mintával azonos tétel hibás illatú és ízű, alacsony alkohol-, metanol-tartalmú, vékony, rendellenes savösszetételű. A 99/2004. (VI.3) FVM rendelet 1 sz. melléklet 2. a. pontja alapján tényleges alkoholtartalma nem éri el az előírt minimális 9,0 %vol-ot, f. és e. pontjának megfelelően szorbinsav illetve vastartalma meghaladja az engedélyezett 200 mg/l ill. 10 mg/l-es mennyiséget. A fenti rendelet 5. sz. melléklet III. 6. előírása szerint citromsavtartalma többszöröse az engedélyezett 1 g/l-nek. A SNIF-NMR vizsgálat alapján a minta nem megfelelő. A tényleges alkoholtartalom több, mint 80 % ± 10 %-a, azaz 4,23 %vol keletkezett répacukorból. A 2004 évi XVIII. törvényben meghatározott eljárástól eltérően előállított, hamisított bor. Közforgalmazása tilos! A címkén a jelölés nem megfelelő. A 753/2002/EK rendelet I. cím 3. cikk (2) szerint a tényleges alkoholtartalom 0,5 térfogatszázalékkal nagyobb mértékben nem térhet el a feltüntetettől. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivartal Borminősítési Igazgatóság
64. 2010. 02. 29 Keller Kft. 1222 Budapest, Tóth József u. 53. bor A Kft. 6500 Baja, KT. 0595/3. HRSZ. alatti borászati üzemében 2009. június 4-én történt ellenőrzéskor a 4. számú tartályból hivatalosan megmintázott 145,92 hl asztali fehér bor az MgSzH Központ Borminősítési Igazgatóság Akkreditált Laboratóriumának B 11-05427/2009-1 számú vizsgálata alapján hamisított bornak minősül. A mintával azonos tétel vékony, érzékszervileg kifogásolt. A 99/2004. (VI.3) FVM rendelet 1 sz. melléklet 1. b. pontja alapján cukormentes extrakttartaz alsó határon van. A SNIF-NMR vizsgálat alapján a minta nem megfelelő. A tényleges alkoholtartalom 45 % ± 10 %-a, azaz 5,6 %vol keletkezett répacukorból. A 99/2004 (VI.3) FVM rendelet 4 §-nak megfelelően a mustlegfeljebb 2,0 %vol lehet. A 2004 évi XVIII. törvény 15 § (1) pontjának értelmében hamisított bor. alma javítás Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivartal Borminősítési Igazgatóság
65. 2010. 02. 29 Borletin Kft. 6230 Soltvadkert, Ifjúság u. 22. bor 2009. 01. 14-én a Borletin Kft. 6230 Soltvadkert, Ifjúság u. 22. szám alatti borászati üzemében történt hatósági ellenőrzéskor vett, 1,0 literes palackban „Oázis” fehér száraz asztali bor néven forgalmazott italt az MgSzH Borminősítési Igazgatóság Akkreditált laboratóriuma B 11-01157/2009-1 szám alatt megvizsgálta és megállapította, hogy a SNIF-NMR vizsgálat alapján a minta nem megfelelő. A tényleges alkoholtartalom 37 % ± 10 %-a, azaz 3,8 %vol-a keletkezett répacukorból. Természetes alkoholtartalma nem éri el a 99/2004 (VI.3.) FVM rendelet 1. sz. mell a. pontjában előírt legalább 7,7 %vol-ot. A 2004 évi XVIII. törvényben meghatározott eljárástól eltérően előállított, hamisított bor. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivartal Borminősítési Igazgatóság
66. 2010.03.17 Székely István lakcím: 5650 Mezőberény, Hősök útja 4. sz., állattartó gazdaság címe: 5650 Mezőberény, Külterület 154. sz. Nyilatkozat alapján állattartó gazdaságban, mint e célra nem engedélyezett helyen való vágás útján közfogyasztásra tiltott módon forgalomba hozottnaminősülő élelmiszer előállítása, forgalomba hozatala k nem meghatározható Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
67. 2010.03.17 Székely István egyéni vállalkozó székhely: 5650 Mezőberény, Fő u. 1sz., üzlet címe: 5650 Mezőberény, Fő u. 13. sz. 3.friss hurka, sütnivaló kolbász, füstölt kolbász, előhűtött csontos sertéshús 1) 4,95 kg tömegű friss hurka 2) 6,08 kg tömegű sütnivaló kolbász 3) 5,56 kg tömegű füstölt kolbász 4) 64,98 kg tömegű friss, előhűtött csontos sertéshús gyártó / forgalmazó: bizonylat hiányában ismeretlen; fogyaszthatósági határidő / minőség megőrzési idő: ismeretlen; tételazonosító szám: ismeretlen; állat-egészségügyi jelölés / azonosító jelölés: ismeretlen az eredet illetve a húsvizsgálat hitelt érdemlő igazolásának hiányában tiltott módon forgalomba hozottnak minősülő élelmiszer forgalmazása, mely élelmiszerek az előzetes ellenőrzések eredménye és az üzemeltető nyilatkoértelmében állattartó gazdaságban, e célre nem engedélyezett helyen történt vágásból származó húsból származnak; a húskészítményeket az üzemeltető az értékesítés helyén, erre vonatkozó engedély (nyilvántartásba vétel) hiányában állította elő zataBékés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
68. 2010.04.01 Hamiló 2008 Kft. 6000 Kecskemét, Lugas sor 56. Különböző sütőipari termékek Helyszíni jegyzőkönyv tartalmazza a nagy számú tétel adatait. A gyártás megfelelő higiéniai feltételei nem voltak biztosítottak, fennállt a veszély az élelmiszer emberi egészséget veszélyeztető szennyeződésére. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága és
69. 2010.04.06 Békás Kft. 1039 Budapest, Ipartelep u. 1/b Eurovo teljes tojáslé (UHT)/ Eurovo sárgájalé (UHT) 1000g, minőségmegőrzési idő: teljes tojáslé 2010.06.12., sárgájalé 2010.06.26., gyártó Eurovo s.r.l., Via Mensa 3. - S.Maria in Fabriago, 48020 Lugo, Italy Salmonella jelenlét Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
70. 2010.04.13 Gyártó: a szlovák NOVOFRUCT SK.S.R.O. Komarnaska cesta 13. Nové Zámky, Importőr: Import-Trade Hungary Kft. (2870 Kisbér, Deák F. u. 14.), forgalmazó: Tesco-Global Zrt. (2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3.) OVKO Alma alapú bébiételek Az analitikai vizsgálat során a kaptán bomlástermékét, a tetrahidroftálimidet mutatták ki. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és TalajvédelIgazgatóság mi Aqua Sol széndioxiddal dúsított természetes ásványvíz 2 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.10. / 1066 db A termék gyártása az üzem tevékenységének felfüggesztése után történt. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Állategészségügyi Igazgatósága és Aqua Sol széndioxiddal dúsított természetes ásványvíz 0,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.09.26. / 134 db Aqua Sol szénsavmentes természetes ásványvíz 2 liter Minőségét megőrzi: 2010.09.31. / 588 db Aqua Sol szénsavmentes természetes ásványvíz 0,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.09.26. / 105 db Aqua Sol széndioxiddal enyhén dúsított természetes ásványvíz 2 liter Minőségét megőrzi: 2010.09.31. / 465 db Aqua Sol citrom ízű szénsavas üdítőital édesítőszerrel 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 760 db All Stars Drink Kft. Székhely:2330Aqua Sol Pomarance 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 760 db
71. 2010.04.20 Dunaharaszti Mindszenti u. 11. Telephely:6200 Kiskőrös Aqua Sol Lemon 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 380 db Sárkány József u. 2. Aqua Sol Malina 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 760 db Aqua Sol lime ízű szénsavas üdítőital édesítőszerrel 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 380 db Aqua Sol Lime 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 760 db Aqua Sol narancs ízű üdítőital édesítőszerrel 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.17. / 380 db Aqua Sol széndioxiddal dúsított természetes ásványvíz 2 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.19. / 2280 db Aqua Sol szénsavmentes természetes ásványvíz 2 liter Minőségét megőrzi: 2010.09.31. / 760 db, 2010.10.10. /760 db Aqua Sol szénsavmentes természetes ásványvíz 1,5 liter Minőségét megőrzi: 2010.10.13. / 380 db, 72. 2010.04.22 MO-TA KFT. 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353. étkezési paprika 14 300 kg (nettó) Növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2010.04.13-án mintavétel történt marokkói származású étkezési paprikából. A hatósági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy az étkezési paprika minta növényvédőszer-maradék nem felel meg a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről (Maximum Residue Levels – MRL) szóló 2005. február 23-i 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (továbbiakban: 396/2005/EK rendelet) foglalt európai uniós növényvédőszer-maradék határérték-előírásoknak. Az analitikai vizsgálat a mintában 0,13 mg/kg hexaklórés 0,062 mg/kg quintozén hatóanyag tartalmat mutatott ki, amely hatóanyag esetén a hatályos jogszabályok szerint a növényvédőszer-maradék határérték 0,01 mg/kg hexaklórbenzol illetve 0,02 mg/kg quintozén, így a minttételben a megengedettnél magasabb a növényvédőszer-maradék tartalom. benzol ázott Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és TalajvédelIgazgatóság mi
73. 2010.04.22 MO-TA KFT. 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353. hegyes erős paprika 1 100 kg (nettó) Növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2010.04.13-án mintavétel történt marokkói származású hegyes erős paprikából. A hatósági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy a hegyes erős paprika minta növényvédőszer-mtartalma nem felel meg a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről (Maximum Residue Levels – MRL) szóló 2005 23-i 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (továbbiakban: 396/2005/EK rendelet) foglalt európai uniós növényvédőszer-maradék határérték-előírásoknak. Az analitikai vizsgálat a mintában 0,24 mg/kg taufluvalinát hatóanyag tartalmat mutatott ki, amely hatóanyag esetén a hatályos jogszabályok szerint a növényvédőszer-maradék határérték 0,01 mg/kg tau-fluvalinát, így a mintázott tételben a megengedettnél magasabb a növényvédőszer-maradék tartalom. aradék Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és TalajvédelIgazgatóság mi 171 kg élelmiszer emberi egészséget veszélyeztető szennyezettsége, kimutatott növényvédőszer hatóanyag: klórmekvát, kimutatott maradék mennyiség: 0,52 mg/kg, élelmezés-egészségügyi határérték: 0,05 mg/kg, intézkedés: fokorlátozás elrendelése, áru visszahívása rgalmi Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság74. 2010.05.07 Spar Magyarország Kft. 2060 Bicske, Spar út 1. csemegeszőlő (fehér) 171 kg ömlesztett élelmiszer emberi egészséget veszélyeztető szennyezettsége, kimutatott növényvédőszer hatóanyag: klórmekvát, kimutatott maradék mennyiség: 0,31 mg/kg, élelmezés-egészségügyi határérték: 0,05 mg/kg intézkedés:forg hozatal megtiltása, áru visszahívása 1185 kg dobozos élelmiszer emberi egészséget veszélyeztető szennyezettsége, kimutatott növényvédőszer hatóanyag: klórmekvát, kimutatott maradék mennyiség: 1,0 mg/kg, élelmezés-egészségügyi határérték: 0,05 mg/kg intézkedés:forghozatal megtiltása, áru visszahívása alomba
75. 2010.05.10 Klenáncz Méhészet 2344 Dömsöd, Középsődunapart 46. Virágméz 250 g ; minőségmegőrzési idő: 2012.01.26. ; gyártási tételazonosító: V.50 szulfadimetoxin és trimetoprim állatgyógyászati szermaradvány jelenlétét mutatták ki Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi IgazgatóságCBA Virágméz 500 g ; minőségmegőrzési idő: 2012. 01. 26. ; gyártási tételazonosító: V.5 szulfadimetoxin és trimetoprim állatgyógyászati szermaradvány jelenlétét mutatták ki
76. 2010.05.14 Jelölt forgalmazó: Magyar Cukor Zrt. 1112 Budapest, Budaörsi út 161. Porcukor Gyártási idő: 2010.jan 08. 500g Hajdúbagos, Bagosi útfélen lévő tanyán porcukornak látszó termék készítéséhez használt berendezést (betonkeverő), dextrózt, mesterséges édesítőszert, lejárt minőségmegőrzési idejű takarmány mészlisztet, valamint az előzőekben részletezett jelölésű 170 kg porcukrot talált az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság. A feltehetően alapanyagnak használt tételekből és a porcukor megnevezésű termékből vett minta édesítőszert (aceszulfám-K-t), kalciumot (6,4%) tartalmazott, polarizáció értéke 68,8° (követelmény: 99,7°), a dextróz jelenlétének és mennyiségének megállapítása folyamatban van. Az élelmiszer előállítója ellen a hatóság feljelentést tett. Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Real akácméz 250g 2010.10.26. élelmiszerbiztonsági hiba Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Salgótarjáni Kerületi Hivatal Real akácméz 500g 2010.11.24. élelmiszerbiztonsági hiba
77. 2010.05.14 Natur-Sz Kft. 3128 Vizslás, Kossuth u. 134. Méz Real akácméz 500g 2010.12.17. élelmiszerbiztonsági hiba Akácméz maradék 100kg élelmiszerbiztonsági hiba Real akácméz 250g 2011.01.22. élelmiszerbiztonsági hiba Real akácméz 500g 2011.02.22. élelmiszerbiztonsági hiba
78. 2010.05.14 Katulin Károly 2676 Cserhátsurány, Szabadság u. 9. Méz( termelői) 114 kg akácméz májusi havi termelésből szermaradvány jelenlét Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Balassagyarmati Kerületi Hivatal
79. 2010.05.17 Dr. Bata ZRT. (2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 139.) Zn glycin takarmány adalék; Mn Glycinoplex takarmány adalék.; Ecostat gyógypremix (törzskönyvi engedély 2006.-ban lejárt); Live-Sacc takarmány adalék; Antisomaplex takarmány adalék. Engedély nélkül előállított, nem ellenőrzött termék. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Dabasi Kerületi Hivatal 80. 2010.05.18 Magyar Konzerv Termeltető, Felvásárló, Forgalmazó és Kereskedelmi Kft. 1158. Budapest, Késmárk utca 9., adószám: 14790522-2-42 Cékla 720 ml ; Szilva 720 ml ; Vegyesbefőtt 720 ml ; Ragazza Cseresznyepaprika csípős 370 m ; Vajbab 720 ml ; Pfefferóni paprika 720 ml. Cékla 720 ml, lapkakód: HKL 3111722 1A, min. megőrzési idő: 2010.12.31.; Szilva 720 ml, lapkakód: HKL 264143 4A, minőségmegőrzési idő: 2010.12.31.; Vegyesbefőtt 720 ml, lapkakód: HKL 3000154 9A, minőségmegőrzési idő: 2010.12.31.; Ragazza Cseresznyepaprika csípős 370 ml, lapkakód: MKH 27 ; Vajbab 720 ml, lapkakód: - ; Pfefferónpaprika 720 ml, lapkakód: - . i Cékla 720 ml, Szilva 720 ml, Vegyesbefőtt 720 ml megnevezésű termékek minőségmegőrzési ideje lejárt, a lapkájukon a Magyar Konzerv Kft. helytelenűl 2010.12.31. minőségmegőrzési időt tüntetett fel. A HORKER KFT. által megjelölt lapkakódok alapján beazonosítható, hogy a termékekek gyártása 2006-ban történt. A HORKER Kft. a gyártmánylapban 3 év minőségmegőrzési időt jelölt meg termékeire, így azok 2010-ben nem hozhatók forgaloRagazza Cseresznyepaprika csípős 370 ml, Vajbab 720 ml, Pfefferóni paprika 720 ml megnevezésű termékek címkével, illetve lápkájukon gyártási,-minőségmegőrzési idejükre utaló jelzéssel nincsenek ellátva. A bemutatott származást igazoló dokumentációk alapján teljeskörűen nem biztosított a termékek nyomonkövethetősége. mba. ANógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Salgótarjáni Kerületi Hivatal
81. 2010.05.21 Keresztes-Mizse Kft. (székhelye és az elkövetés helye: 1033 Budapest, Kórház utcai piac 41. 18-19. sz. üzlet) Baromfihúsból készült húskészítmények A hamis címke szerinti gyártója valamennyi terméknek a Zollai Baromfifeldolgozó Kóka, Dózsa Gy. út 84. EK402. Vákumcsomagolású pulykakolbász (220 g-os)fogyaszthatósági idő: 2010. 06. 30. Füstölt vákumcsomagolású kacsamell (250 g-os) fogyaszthatósági idő: 2010. 06. 30. Füstölt vákumcsomagolású libacomb (310 g-os) fogyaszthatósági idő: 2010. 06. 30. Dobozolt libatepertő (170 g-os) fogyaszthatósági idő: 2010. 04. 13. Étkezési libazsír 1 kg-os fogyaszthatósági idő: 2010. 05. 30. Hamis címkézésű, ismeretlen eredetű termékek Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Észak-budapesti Kerületi Hivatal
82. 2010.05.25 Vegyimester Kft. , 3351 Verpelét, Honvéd út 31. 343 Kft., 3300 Eger, Király út 3. Bross Karbid 500 g-os fémdobozban található termék, a címkén vakond-rajzzal Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szer vakondriasztóként történő árusítása Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
83. 2010.05.26 Penny Market Kft. 2351 Alsónémedi Északi Váll. Ter. a termék importőre: AJB Fruitbox Veilingstreat 42, 7833. HN Nieuw csemegeszőlő 940 kg (188 db 5 kg-os gyüjtő, gyüjtőnként 10x0,5 kg szőlő műanyag lezárt dobozban) mintavétel időpontja: 2010. 05.13. megengedettnél (0,05 mg/kg) magasabb növényvédőszer hatóanyag - klórmekvát 0,97 mg/kg - maradék Jász-nagykun Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi IgazgatóságAmsterdam a tétel származása: India 3360 kg mintavétel időpontja: 2010.05.17. megengedettnél (0,05 mg/kg) magasabb növényvédőszer hatóanyag - klórmekvát 0,91 mg/kg - maradék
84. 2010.05.27 Kovalszki Kft. 2030 Érd, Mecset u. 33. főtt-füstölt késztermékek valamint alapanyagok 2383 kg főtt-füstölt késztermék és alapanyag (különböző fogyaszthatósági lejárati idővel jelöltek) engedély nélküli üzem Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Budai Kerületi Hivatal 85. 2010.05.31 ALDI MAGYARORSZÁG Élelmiszer Kereskedelmi Betéti Társaság (2051 Biatorbágy, Mészárosok útja 2.) csemegeszőlő 1985 kg, tételazonosító kód: 50369 megengedettnél magasabb klórmekvát hatóanyag tartalom Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és TalajvédelIgazgatóság mi
86. 2010.06.09 Palóc Nagykereskedelmi Kft. (3104 Salgótarján Ipari Park, Park út 138.) 3.sz Nagyker Áruház, 3300 Eger, Mátyás kir út 138. Almalé Nestle bébiital 200 ml-es üvegben Gyártási szám: L 901 307 411, Minőségét megőrzi: 2011.11.03-ig A növényvédőszer-maradék mért értéke kaptán hatóanyag esetében 0,11 mg/kg (az engedélyezett érték 0,01 mg/kg) Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
87. 2010.06.09 Auchan Magyarország Kft. 1113 Budapest, Bocskai út 134-146. csemegeszőlő (Thompson seedless) 180 kg (360 doboz), LOT 22/01, tételazonosító ügyfélnél (cikkszám): 47408790 növényvédőszer-maradék határérték előírásoknak nem megfelelő élelmiszer forgalomba hozatala (klórmekvát: 0,15 mg/kg) Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvéde Igazgatóság
88. 2010.06.29 Forrásvíz palackozó üzem, Sály Petőfi telep 12. forrásvíz "Saulus forrásvíz" kiszerelés ( 19 l), -megjelölt forgalmazó: Mille Ásványvíz Kft. Budapest; "Tündérvíz oxigén 40" kiszerelés ( 1,5l) (0,5l), "- megjelölt gyártó: Tündér Centrum Duldner(cím nélkül); "ekfajódöntés kristálytiszta karszt forrásvízből" kiszerelés (1,5l) (0,5l), "- megjelölt gyártó:Aqua Pio Bt.(Eger, Tinódi u.25.) Aqua pio, kristálytiszta karszt forrásvízből Az élet vize" kiszerelés (1,5l)( 0,5l)- megjelölt kizárólagos forgalmazó: Aqua Pio Bt. Eger, Tinódi u.25, megjelölt gyártó: West Aqua 2007 Kft. Eger (cím nélkül) A vállalkozó megsértve a 852/2004/EK rendelet II. fejezet 6.cikk (1) (2) pontjaiban és a 2008. évi XLVI. tv. 23.§ (1) bekezdésében foglaltakat, nem kezdeményezte az általa működtetett létesítmény nyílvántartásba vételét, ejogosulatlanul élelmiszereket állított elő és hozott forgalomba. Az üzembe zárfeltöréssel jutottunk be a helyszíni ellenőrzés alkalmával. Az üzem műszaki-higiéniai állapota nem alkalmas élelmiszer előállítására. Valamennnéven forgalombahozott termék tételazonosító és minőségmegőrzési időre tekintet nélkül, jogosulatlanul előállított élelmiszernek minősül, mert az üzem működtetője ismeretlen. záltal yi ilyenBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Mezőkövesdi Kerületi Hivatal
89. 2010.07.14 Nyári József (8825 Miháld, Táncsics u. 8.) termelő uborka (friss fogyasztású) 15 kg (mintázott tétel) A Veszprém Megyei MgSzH NTI illetékes növényvédelmi felügyelője 2010.06.22-én, az éves monitoring terv alapján, növényvédő-szermaradék vizsgálatra mintát vett (mintavételi jegyzőkönyv száma: 003156) a tapolcai Vásárcsarnok és Piac területén árusító Nyári József termelőnél. A mintázott növényi termék uborka volt, a tétel mennyisége 15 kg. A Fejér Megyei MgSzH NTI Analitikai Laboratóriuma, a 2010.07.13-án kelt, 1814/10040278vizsgálati jegyzőkönyv alapján diklórfosz növényvédő-szermaradékot mutatott ki a mintázott uborkából. Az EU Bizottsága a 2007/387/EK számú határozatában a diklórfosz hatóanyagnak a 91/414/EGK irányelv I. mellékletéfelvételének megtagadásáról, valamint az e hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek engedélyének 2007. december 6-ig történő visszavonásáról döntött, a készítmények felhasználása 2008. december 6-ig volt engedély24 sz. re való ezett. Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
90. 2010.07.15 Farsang Tibor (Pincészet) 3300 Eger, Árpád út 9-11. A. 3. bor A termelő borkimérésében tartott ellenőrzés során a megmintázott 180 liter készletű 2008-as évjáratú Egri Ottonel Muskotály félédes fehér minőségi borról a vizsgálati eredmények alapján megállapításra került, hogy mesteédesítőszer - Szacharin Na (E-954) - hozzáadásával készült. A 2004. évi XVIII. törvény (4) a., pontjának értelmében közfogyasztásra tilos forgalomba hozni. rségesHeves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
91. 2010.07.15 Balaton-Vin Kft. 6222 Csengőd, Petőfi S. utca 18. bor Originális zárású palackból megmintázott és az üzletben árusított - a Balaton-Vin Bt. Által termelt és palackozott - "Doncella" félédes vörös asztali bor a vizsgálati eredmények alapján Azorubin (E 122) szintetikus színanyag hozzáadásával készült. A forgalomba hozatali engedély kiadásakor hatályos 1493/1999/EK rendelet IV. mellékletben leírt, az engedélyezett borászati eljárások és kezelések jegyzéke, valamint a 606/2009/EK rendelet I. A. melléklet engedélyezett borászati eljárások és kezelések felsorolása értelmében nem használható. Szintetikus színanyag és magas szorbinsav-tartalma miatt a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 25. § (4) a) b) pontja szerint közfogyasztásra tilos forgalomba hozni. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
92. 2010.07.15 Balaton-Vin Kft. 6222 Csengőd, Petőfi S. utca 18. bor 1280 db originális zárású palackból megmintázott 2008-as évjáratú Szekszárdi Cabernet Sauvignon bor 3 metoxi-propándiol tartalma szerint szintetikus glicerin hozzáadásával készült, ami a 606/2009/EK rendelet I. A. melléengedélyezett borászati eljárások és kezelések felsorolása értelmében nem használható. A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 25. § (4) a) b) pontja szerint közfogyasztásra tilos forgalomba hozni. klet,Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
93. 2010.07.26 CBA Kereskedelmi Kft. 2351 Alsónémedi, 2402 hrsz. kígyóuborka 1150 kg (nettó) Növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2010.07.04.-én mintavétel történt magyar származású kígyóuborkából. A hatósági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy az kígyóuborka minta növényvédőszer-maradék tartalma felel meg a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről (Maximum Residue Levels – MRL) szóló 2005. február 23-i 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (továbbiakban: 396/2005/EK rendelet) foglalt európai uniós növényvédőszer-maradék határérték-előírásoknak. Az analitikai vizsgálat a mintában 0,35 mg/kg dimetoát hatóanyag tartalmat mutatott ki, amely hatóanyag esetén a hatályos jogszabályok szerint a növényvédőszer-maradék határérték 0,02 mg/kg dimetoát, így a mintázott tételben a megengedettnél magasabb a növényvédőszermaradék tartalom. nem Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és TalajvédelIgazgatóság mi
94. 2010.08.19 Gránit Pékség Kft. 8000 Székesfehérvár, Deák F. u. 1. sütőipari termékek A fenti címen meglévő élelmiszer-előállító helyen olyan hiányosságok kerültek megállapításra, amelyek súlyosan veszélyeztetik az élelmiszer-biztonságot. Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Székesfehérvári Kerületi Állategészségügyi és ÉlelmiszEllenőrző Hivatal er95. 2010.09.03 Gava Hungaria Kft. 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353. kígyóuborka 1050 kg (nettó) Növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2010.07.06-án mintavétel történt magyar származású kígyóuborkából. A hatósági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy az kígyóuborka minta növényvédőszer-maradék tartalma nem felel meg európai uniós növényvédőszer-maradék határérték-előírásoknak. Az analitikai vizsgálat a mintában 0,35 mg/kg dimetoát hatóanyagot mutatott ki, amely a megengedettnél magasabb ( 0,02 mg/kg ) növényvédőszer-maradék tartalom. Az elsőfokú hatóság növényvédelmi felügyelője helyszíni szemlét tartott a Gava Hungaria Kft. 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353. alatti címen, ahol az ügyfél tájékoztatta hatóságunkat, hogy a Tegda & Társa Bt.-től vásárolt 2200 kg kígyóuborkából a CBA Kereskedelmi Kft.-nek 1150 kg adott el.Az FPM MgSzH NTI a Gava Hungaria Kft.-nél 2010.07.20-án ellenőrzést végzett, hogy a Tegda & Társa Bt.-től vásárolt 2200 kg kígyóuborkából a CBA Kereskedelmi Kft.-nek átadott 1150 kg-on felül maradt 1050 kg hollétéről dokumentumokat kérjen az ügyféltől. A Gava Hungaria Kft. a hatósági eljárással érintett kígyóuborka tételből 1050 kg kígyóuborkával elszámolni, a hollétéről, elszállításáról, megsemmisítéséről dokumentumot felmutatni nem tudott, ezzel megsértette az élelmiszerbiztonsági követelményeket, nem biztosította áruja nyomon követhetőségét és nem teljesítette az önellenőrzési, visszahívási kötelezettségét. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és TalajvédelIgazgatóság mi
96. 2010.10.05 Flottvin Kft. 6200 Kiskőrös, Baross G. u. 52. Flancos száraz FN bor 1l, Cimbalmos félédes vörös FN bor 2l, Hordó Gyöngye száraz fehér FN bor 2 l, Pince Kincse félédes fehér FN bor 2l. Flancos száraz FN bor 1l PET v.sz.:11-6490/10-1, Cimbalmos félédes vörös FN bor 2l PET v.sz.:116487/ 10-1, Hordó Gyöngye száraz fehér FN bor 2 l,- PET v.sz:11-6485-6488/10-1, Pince Kincse félédes fehér FN bor 2l-es PET v.sz:11-6484-6486/10-1. Minősítés nélküli borforgalmazás: 1)Flancos száraz FN bor 1l PET v.sz.:11-6490/10-1, 2) Cimbalmos félédes vörös FN bor 2l PET v.sz.:11-6487/10-1, Jogszabályban engedélyezettnél magasabb összes kén-dioxid tartalom, hibás illat íz: Hordó Gyöngye száraz fehér FN bor 2 l,- PET v.sz:11-6485-6488/10-1, Pince Kincse félédes fehér FN bor 2l-es PET v.sz:11-6484-6486/10-1. A Pincekönyv vezetése nem felelt meg jogszabályban előírtaknak. A borkészlet és a származási bizonyítványokkal igazolt készlet nem egyezett. Bor palackozáskor nem a tételszámnak megfelelően jelöltek. Ideiglenes bezárás halmozottan előforduló technológiai és jelölési hiányosságok miatt a határozat kézhezvételétől számított 30 napig. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
97. 2010.10.08 Mintázás helye: Spar Magyarország Kft. Üllői Logisztikai raktár, beszállító: Elise Fruit Kft. 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353., importőr: Trio Fruit Kft. 1221 Budapest, Alkotmány u. 76. őszibarack (származási ország: Spanyolország) 3520 kg Növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2010.10.05-én mintavétel történt spanyolországból származó őszibarackból. A hatósági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy az őszibarack minta növényvédőszer-maradék tarta felel meg a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről (Maximum Residue Levels – MRL) szóló 2005. február 23-i 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (továbbiakban: 396/2005/EK rendelet) foglalt európai uniós növényvédőszer-maradék határérték-előírásoknak. Az analitikai vizsgálat a mintában 0,45 mg/kg klórpirifosz hatóanyag tartalmat mutatott ki, amely hatóanyag esetén a hatályos jogszabályok szerint a növényvédőszer-maradék határérték 0,2 mg/kg klórpirifosz, így a mintázott tételben a megengedettnél magasabb a növényvédőszermaradék tartalom. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és TalajvédelIgazgatóság
99. 2010.10.13 Békés-Bacon Kft. (Székhely: 5600 Békéscsaba, Mátyás Kir. u. 60.) Sózott bél, illetve feldolgozott és félkész húskészítmény kb. 3966 kg, illetve 6309 kg jelöletlen Bélfeldolgozásra nincs működési engedély, marginális tevékenység nyilvántartásba vétele megtörtént, de mint üzlet nem rendelkezik sem működési engedéllyel, sem nyilvántartási számmal.
Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Békéscsabai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal
100. 2010.10.20 Rauch Hungária Kft. (1171 Bp., Kis-Káros-Híd u.) alma 20 730 kg (nettó)
Növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából 2010.10.07-én mintavétel történt szerbiai származású ipari feldolgozásra szánt almából. A hatósági vizsgálat eredménye kimutatta, hogy az alma minta növényvédőszer-maradék tartalma nem felel meg a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről (Maximum Residue Levels – MRL) szóló 200523-i 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (továbbiakban: 396/2005/EK rendelet) foglalt európai uniós növényvédőszer-maradék határérték-előírásoknak. Az analitikai vizsgálat a mintában 0,33 mg/kg foszalon hatóanyag tartalmat mutatott ki, amely hatóanyag esetén a hatályos jogszabályok szerint a növényvédőszer-maradék határérték 0,05 mg/kg foszalon, így a mintázott tételben a megengedettnél magasabb a növényvédőszermaradék tartalom.
Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
Utoljára frissítve: 2010.10.20.
|