Magyarországon az Országos
Fogyasztóvédelmi Egyesülethez beérkezett panaszok 70%-a vonatkozik
szavatosság és jótállási problémákra, de az összes panasznak csupán 12
százaléka jut el a fogyasztóvédelemig. Úgy tűnik, hogy nem igazán
ismerjük a lehetőségeinket.
„Az EU-ban minden fogyasztó élhet a
jogaival. Legyen tisztában velük!" jelmondatú Uniós fogyasztóvédelmi
kampány hatodik kiemelt témája a szavatosság és a jótállás témaköre. A
két fogalom ugyanis nem egészen ugyanazt takarja.
Az Európai Unió szavatossági
jogokat biztosít az állampolgároknak a vásárolt termékek meghibásodása
esetére, többek között az áru cseréjére és szervizelésére vonatkozóan
is. Szavatossági igényünk érvényesítésére (fő szabályként) két év áll
rendelkezésünkre. Szavatosság esetén az első hat hónapban a kereskedőt
terheli a bizonyítási kötelezettség - amennyiben nem kívánja elismerni
javítási illetve csereigényünket, neki kell igazolnia, bizonyítania
hogy a hiba az átadás után, nem rendeltetésszerű használatból
keletkezett. Fél év letelte után nekünk kell igazolnunk az ellenkezőjét.
A jótállás
tartós használati cikkekre, például mosógépre, számítógépre, tévére
vonatkozik. A jótállásnál a teljes időtartam alatt a kereskedőt terheli
a fentebb említett bizonyítási kényszer. A kötelező jótállási idő egy
év, a kereskedő azonban önként ennél többet is vállalhat. Abban az
esetben, ha nincs jótállás a termékre (például textiltermékek, cipő),
vagy a jótállási idő már letelt, szavatossági jogokat továbbra is
érvényesíthetünk.
Kell a számla is a garanciajegy mellé?
Igen. A vásárláskor kapott bizonylat és jótállási jegy megőrzése
szükséges ahhoz, hogy a termék meghibásodása esetén eljárhassunk, tehát
jogosan figyelmeztetnek arra az eladók, hogy a számlát is meg kell
tartani vagy le kell másolni. Abban az esetben is köteles az üzlet
minőségi kifogásunkkal foglalkozni, ha nem kapunk jótállási jegyet,
vagy ha azt hibásan töltötték ki.
Hibátlan terméket is kötelesek 8 napon belül visszavenni, ha kérjük? Alapvetően
nem, csak abban az esetben, ha nem állt azt módunkban vásárláskor (pl.
internetes vásárlás) megfelelően szemrevételezni. A Karácsony utáni
becserélős akciók tehát a kereskedő jóindulatára és nem
kötelezettségére alapulnak.
Kell, hogy panaszunkról jegyzőkönyvet vegyenek fel? Igen.
A vásárlónak jogában áll reklamálni. Amennyiben a termék hibás,
haladéktalanul jelezzük kifogásunkat a kereskedőnek, aki köteles erről
jegyzőkönyvet felvenni. Ha a kereskedő ezt visszautasítja, illetve
panaszunkkal nem kíván foglalkozni, jogunkban áll a vásárlók könyvét
elkérni és bejegyezni az esetet.
El kell fogadnunk, ha nem új termékre cserélnek, hanem javítanak?
Igen, bizonyos esetekben el kell fogadnunk a vadonatúj helyett a
javított darabot. Mind jótállás, mind szavatosság esetén elsősorban a
termék javítását vagy cseréjét áll jogunkban kérni. Ez alól kivétel, ha
a csere lehetetlen (például nincs azonos termék készleten) vagy a csere
aránytalan többletköltséget eredményezne (például abban az esetben, ha
a hibás termék azonnal és minimális költséggel javítható.)
Pénzt kérhetünk vissza, vagy el kell fogadnunk a levásárlás lehetőségét?
Indokolt esetben igen, és meg is kell, hogy kapjuk. Amennyiben sem
cserére, sem javításra vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget a
kereskedő, akkor a hibát a kereskedő költségére magunk kijavíthatjuk,
vagy mással kijavíttathatjuk, illetve árleszállítást vagy a vételár
visszafizetését kérhetjük. Levásárlásra nem kötelezhet minket a
kereskedő.
Szervizbe vagy üzletbe kell vinnünk a meghibásodott terméket?
A törvény értelmében mindkét helyre vihetjük, nem csak a szervizbe. A
kereskedő köteles intézkedni a javításról, ha hozzá visszük vissza az
árut.
A szerviz cserélni is köteles? Nem.
Érdemes tudnunk, hogy a szerviz kizárólag a hibás termék javításával
foglalkozik. A hibás termékkel közvetlenül hozzájuk is fordulhatunk. Ha
nem tudják kijavítani a terméket, akkor a cserét, a vételár
visszafizetését vagy az árleszállítást a kereskedőtől áll jogunkban
kérni.
Akciós vagy leértékelt termékre nem érvényesíthető jótállás? De
alapvetően igen! Ha a kereskedő nem jelölte meg a leértékelés okát
(például színhibás vagy színeresztő textiláru esetén), akkor az egész
termékre - bármely hiba esetén - érvényesíthetjük jogainkat. Ha
megjelölte, akkor az ismertetett hibára nézve nem élhetünk jótállással
és szavatossággal, hiszen arról a vásárláskor tudtunk, de ha egyéb hiba
merülne fel, azzal kapcsolatban változatlanul élhetünk szavatossági
igényünkkel. Tehát, a kereskedők által feltüntetett általános felhívás,
miszerint leértékelt áruk esetén egyáltalán nem élhetünk kifogással,
jogtalan!
(nonstopuzlet.hu)
|