A magyar mezőgazdaság teljesítménye az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) adatai szerint a globális recesszió miatt 35,6 százalékkal esett vissza az idén 2008-hoz képest - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke kedden, Budapesten a szervezet évzáró sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy a globális gazdasági válság miatt az egy főre jutó agrártermelés értéke Magyarországon esett vissza leginkább a múlt évhez képest az Európai Unióban. Az EU--ban átlagosan 12,2 százalék visszaesést mértek. A Magosz elnöke szerint az idei év a magyar mezőgazdaság fekete esztendeje volt.
A magyar statisztikai adatok szerint gabonából mintegy 25 százalékkal termett kevesebb, mint tavaly, a sertésállomány 10 százalékkal kisebb, mint a múlt évben, a zöldség-, gyümölcstermelés átlagosan 3 százalékkal zsugorodott, míg a tejtermelés 10 százalékkal alacsonyabb a 2008-asnál.
A Magosz-vezető kiemelte, hogy a tejtermelők különösen nehéz helyzetbe kerültek a tejpiaci válság miatt, és a megsegítésükre tett kormányzati intézkedések hatása is csak 2010 utolsó negyedévében lesz ténylegesen érezhető. Jakab István hangsúlyozta: a birtokpolitikát és a birtokszerkezetet át kell alakítani annak érdekében, hogy a 2011-ben lejáró, külföldiek számára földvásárlási tilalmat előíró moratóriumot meg lehessen hosszabbítani. Ezért a Magosz mindent meg fog tenni - közölte. (MTI)
Amit itt helyben, azaz falun látunk:
Már téli disznóölés sincs!
Néhány hónapja írtam volt a magyar sertésállomány veszélyes mértékű csökkenéséről, de azt azért nem hittem volna, hogy ez akár a falunkban megszokott téli disznóvágások számát is dresztikusan csökkenti!
Pedig így történt. Már nem lehet házi nevelésű sertést olyan egyszerűen beszerezni. Míg 7-8 évvel ezelőtt a tulaj kinálgatta szépen felnevelt disznajait, addig most egyrészt nem hizlalnak, másrészt a legszűkebb családot látják el belőle, mármint azok, akik még nem adták fel teljesen.
De ez csak a disznó. Már egy évtizede elindult a vágómarha hizlalás csökkenése, és mára már a minőségi árura hajtó maradék hentes vállalkozás sem tud magyar marhahúst beszerezni megyeszerte. Nagyítóval kell keresni azt a vágóhidat, amely hébe-hóba marhahúst állíthat elő.
Természetesen mindez a multik kínálatán meg sem látszik, hiszen ott az olcsó lengyel disznó, vagy a koránt sem olcsó német marhahús, az új-zélandi, vagy ausztrál birka - lenejlonozva a Metro polcoin.
|