Az index.hu birtokába került dokumentumok és az ügy védett tanújának vallomása szerint a cégek a beszerzési és az eladási áraikat is összehangolták, utóbbiak az indokoltnál húsz-huszonöt százalékkal drágábbak voltak. A kartellezők pénzügyi alap létrehozását is tervezték, hogy távol tartsák a konkurenciát. Az ügybe egy állami hivatal is belekeveredett. Ez lehet az egyik legnagyobb magyarországi kartellbotrány, egyes vállalkozások bírsága, ha igazolódnak a vádak, az egymilliárd forintot is meghaladhatja.

(Majd ezt is lenyomják a torkunkon, ezt a plusz költséget: a büntetést. /A szerk./) 

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly júniusban eljárást indított a tizenegy malomipari cég ellen, mert azt agyanította, hogy összehangolják a beszerzési és a vételárakat, illetve egész üzletpolitikájukat, azaz kartalaznak. Az eljárás az agrártárca fennhatósága alá tartozó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalra is kiterjedt.

A versenyhivatal akkori közleménye szerint a vállalkozások – az Abo Holding, a Cerbona, az Első Pesti Malom, a Gyermely, a Hajdúsági Gabonaipari Zrt., a Hefele Malomipari Kft., a Júlia Malom, a Szatmári Malom, a Diamant International Malom, a Pannonmill, valamint a Sikér Malomipari Kft. – felosztották egymás között a hazai lisztpiacot.

Drágít, de csak együtt

„Állapotjelentésem az áremeléshez való hozzáállásról: Akarják: Hajdú, Abomill (Szabolcs), Sikér, Cerbona, Hefele, Első Pesti. Nem egyértelmű: Diamant, Szatmári, Gyermely, Júlia, Pannon (...) A minket érintő partnerek: Penny: Hefele - hajlandó emelni 10 ft-ot, de csak együtt (...) Auchan: EPH - hajlandó 10 Ft-ot emelni, együtt” – az ügyről egyebek mellett ez a tavaly tavaszi feljegyzés került az Index birtokába.

Egy másik, tavaly tavaszi, a búzaliszt árának emelés-ről szóló levélben az olvasható:, hogy „több különböző partnertől érkeztek és érkeznek folyamatosan információk”. A dokumentumokat nem valamilyen érdekképviseleti szerv vagy hatóság készítette – amelynek az ágazat egészére lehet kitekintése –, hanem a vizsgálat alá vont tizenegy piaci szereplő egyike.

Az ügy hivatalos szakasza tavaly tavasszal kezdődött azzal, hogy a Cerbona egyik dolgozója jelentkezett a Gazdasági Versenyhivatalnál azzal, hogy komoly versenytorzító összejátszásról szeretne bejelentést tenni (a GVH-nál megkeresésünket azzal utasították el, hogy folyamatban lévő vizsgálatról sohasem nyilatkoznak). Azt kérte, hogy az ügyben védett tanúként szerepelhessen, mert bejelentése nagyon súlyos gazdasági érdekeket sért, azzal a személyes és családi biztonságát is veszélyezteti.

Sikerült nyilatkozatra bírnunk a jelenleg állás nélküli malomipari szakembert, aki azonban – bár abból sokat nem tapasztalt, hogy valóban létezne ma Magyarországon tanúvédelem – csak a fiktív M. T. monogrammal vállalta a szereplést (bár az érintett cégeknél tudják, ki ő, életének későbbi újrakezdésének érdekében szeretné megőrizni inkognitóját).

A malomipari cégvezérek szupertitkos élete

„Én nagyon utálom az ilyet, nézd István, én nem akarok kartellezni” – ha nem is pontosan, de nagyjából ezekkel a szavakkal fakadt ki főnökének, a Cerbona vezérigazgatójának M. T. tavaly márciusban. Ő ekkor nagyjából fél éve, 2007 szeptemberétől dolgozott a vállalatnál – bár üzleti kapcsolatuk több évre nyúlt vissza –, és vezető beosztású munkaviszonya nem is akárhogyan kezdődött.

„Az első munkanapom 2007. szeptember 3-án volt a cégnél. Már az előző héten felhívott a főnököm, hogy az első munkanapomat nem Székesfehérváron kezdem, hanem vele és egy közvetlen beosztottjával a Gyermely Rt. székhelyén kell találkoznunk reggel kilenckor. Kérdeztem, mivel kell készülnöm, de azt mondta, semmi különössel; ez legalább olyan furcsa volt, mint az, hogy azt mondta: ez egy rendkívül titkos tárgyalás lesz. Azt is kérte, hogy ezért a mobilomat harmadikán reggel már be se kapcsoljam, hogy utólag ne lehessen visszakeresni a cellainformációkat” – vezet be minket a laikus érdeklődő által ennél jóval unalmasabb területnek gondolt malomipar kémhistóriákat idéző világába.

A tárgyaláson gyorsan kiderült, mivégre a nagy titokzatosság: a megbeszélésen a hazai lisztpiac felosztásáról volt szó. És nem is először, az egyeztetések – mint utólag kiderült – már 2004 óta folytak. Havonta jellemzően egyszer volt találkozó valamelyik cég székhelyén, de gyakrabban vendéglátó-ipari helyeken, szállodákban, ahová a résztvevők nem egyszer konspirálva, kerülőutakon mentek. Az egyeztetéseknek három szintjük volt: az egy-egy terület ügyeivel foglalkozó régiós, az összes cég csúcsvezetőjének részvételével tartott országos egyeztetéseken túl voltak tulajdonosi értekezletek is.

Pénzügyi alap, piacfelosztás

A megbeszélések négy témát érintettek: a cégek megállapodtak közös felvásárlási és értékesítési árakban, a piac területi és ágazati felosztásában – vagyis abban, hogy melyik cégnek kik a partnerei, kik hol lépnek és nem lépnek piacra –, továbbá egyeztettek arról is, hogy létrehoznak egy pénzügyi alapot a külföldi cégek magyarországi piacról való kiszorítására.

A birtokunkba jutott iratok szerint a szlovák szállítók 82-83 forintos kilónkénti áron adták az olyan minőségű lisztet, amilyet a magyar malmos cégek kilónként 99-109 forintért adtak tavaly tavasszal a kiskereskedelmi üzletláncoknak részben értékesítésre, részben saját márkás péktermékek gyártására. Az egyik feljegyzés szerint „a szlovák továbbra is 82-83-ért visz a Tescónak”, de sütőipari cégek ömlesztett lisztet akár 75 forintért is kaphattak. A pénzügyi alapnak az lett volna a célja, hogy ezeket a külföldi cégeket megfizessék annak fejében, hogy termékeiket kivonják hazánkból, de szántak pénzt a külföldi felvásárlókra is.

A kilónkénti nyolcvan forint körüli ár nem szlovák sajátosság, a magyar társaságoknál is ez lett volna a piacilag indokolt, mondja M. A vállalatok kilónkénti önköltségi ára ötven forint körül volt, ami nyolcvan–nyolcvanöt forintos, már nyereséget termelő úgynevezett piacra jutási árat tett volna indokolttá. Ehhez képest a 99–109 forintos kilós árban húsz-harminc százalékos felár van, amit az tehetett lehetővé, hogy a cégek összehangolták az áraikat, vagyis nem mentek egymás alá vagy fölé.

Röpködnek a milliárdok

A statisztikák szerint Magyarországon évente 1,1-1,2 millió tonna lisztet értékesítenek. Ha kilónként csak nagyon óvatosan, tizenkét-tizenöt forint extraprofittal számolunk, az is legalább évi tizennégy-tizenötmilliárd, négy év alatt tehát nagyjából hatvanmilliárd forint, a verseny visszafogásából fakadó ártöbblet, készített gyorsszámítást M. T.

Az összejátszás a legkülönbözőbb területekre terjedt ki, még a söripar által az erjesztéshez vásárolt kukoricadara értékesítésére is. M. szerint ezen 2007-ben a Cerbona már azért nem nyert, mert ő nem volt hajlandó beszállni a „piszkos háttéralkukba”. A kartellezők természetesen a felvásárlási árakról is megállapodtak, ami azért volt fontos, mert ezen a területen a kilencvenes évek második felétől, a külföldi felvásárlók megjelenésétől jellemzően a túlkereslet miatt a termelők voltak kedvező helyzetben.

Miután M. T. 2008 tavaszán bejelentette, hogy nem kíván tovább részt venni a kartellezésben – leginkább az háborította fel, mint mondja, hogy a legalapvetőbb, még a legszegényebbek által is megvásárolt élelmiszerek alapanyagával nyerészkedtek –, érezte, hogy ritkulni kezd körülötte a levegő a cégnél. Hamarosan fegyelmi eljárást indítottak ellene két gabonavásárlási szerződés miatt, és egyidejűleg felfüggesztették az állásából. „Ezután döntöttem el, hogy tovább nem leszek lojális a munkaadómhoz, és már Székesfehérvárról hazafelé jövet elhatároztam, hogy a versenyhivatalhoz fordulok” – idézte fel M. a GVH megkeresésének előzményeit.

Zaklatások, perek

A volt Cerbona-dolgozó – aki az ügy elindítása óta rendszeresen kap fenyegetéseket; vonalas és kaputelefonját is ki kellett köttetnie az éjszakai zaklatások miatt – azóta egyébként munkaügyi perbe keveredett a Cerbonával. Volt munkahelye tavaly nyáron – miután a GVH egy idézést az elvileg védett tanúként nyilvántartott M. munkahelyére küldött – rendőrségi feljelentést is tett ellene „nagy értékű sikkasztás gyanújával”.

Egyelőre egyik eljárás sem zárult le – a sikkasztási ügyben legutóbb július 13-ig hosszabbították meg a nyomozást –, egy viszont most kezdődik: M. feljelentést tett a cég ellen szabálytalan közraktározás miatt. Állítása szerint volt munkáltatója rendszeresen havi hat-hétezer tonna gabonát vett ki a Concordia közraktáraiból úgy, hogy a közraktárjegyet nem az előírt módon, előre fizette meg, hanem utólag, a gabona feldolgozása és értékesítése után. A hiányt átraktározásokkal tüntették fel az ellenőrzéseknél. Az ügy a Legfőbb Ügyészségről a napokban került át a Fővárosi Főügyészségre.

Egy éve vizsgálják

A malomipari kartell ellen a versenyhivatal vizsgálata tavaly júniusban kezdődött egy, az ügyben érintett cégek széles körére kiterjedő helyszíni vizsgálattal, lényegében házkutatással. Még a feljelentést tevő, tanúnak jelentkező M. T.-nek is be kellett vinnie a laptopját a versenyhivatalba a GVH által megjelölt időpontban.

A vizsgálat kezdetén az ügyben szerepelt a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal is azzal a gyanúval, hogy a piacfelosztás kiterjedt az MVH 2007-es és 2008-as, egyes élelmiszerek állami tartalékalapba történő beszerzésére kiírt közbeszerzési tenderekre – és ezekről a hivatal illetékesei is tudtak. Információink szerint az MVH-t időközben egy kvázi vádalku miatt ejtették az ügyből, ugyanis adatszolgáltatással hozzájárult egy másik élelmiszer-ipari ágazatban, a cukoriparban [1] folyó kartellezés felderítéséhez.

Az eljárás kezdete óta eltelt évben a versenyhatóság átvizsgálta a feltalált dokumentumokat, tárgyalást azonban még nem tartottak. Eddig két időpont volt, az utóbbi június 19., de mindkét tárgyalás elmaradt. Mindazonáltal információink szerint az ország vélhetően második legnagyobb értékű kartellügyében milliárdos nagyságrendű bírság kifizetésére kötelezhetik a résztvevőket.

Nem először fogtak össze

A vizsgálat alá vont cégek helyzetét rontja, hogy nem ez lehet az első kartellügy, amiben vétkesnek találják őket. A versenyhivatal honlapján megtalálható az a 2004 októberi közlemény, ami szerint már 2003 májusától folyt versenyfelügyeleti vizsgálat Országos Gabona-terméktanács, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetsége, valamint a most is eljárás alá vont vállalkozások ellen (figyelembe véve a fúziókat és átalakulásokat). Akkor a GVH azt állapította meg, hogy a cégek már 2002 januárjában versenykorlátozó megállapodásokat, igaz, a kartellezők akkor megúszták fejenként egy-hárommillió forinttal. Amit, mint az a dátumokból kiderül, lényegében azóta is folytatnak.

A malomipari akár a legnagyobb magyarországi kartell lehet, ha a versenyhatóság vizsgálata megalapozottnak találja a gyanút. Az eddig legnagyobb értékű kartellezés az autópálya-építéshez kötődik: a 2002 nyarán kiírt közbeszerzési eljárásokban öt cég egyeztette a pályázatok beadása előtt az ajánlati árakat. Akkor a cégek – a GVH vizsgálata szerint – az indokolt kilencvenmilliárd forint körüli ár helyett 128 milliárdért építkeztek. A pályázókat összesen hétmilliárd forintra büntették, az állam pedig kártérítési perben próbál visszakapni harminckétmilliárd forintot.

(Index, MTI)

Senki sem védi a kartel ügy koronatanúját!

Mit érdemel, aki tízmilliárdos nagyságrendű kartellezés gyanújáról tesz bejelentést? Elvileg védelmet, a szavak szintjén elismerést, korábbi tervek szerint jutalmat is. A gyakorlatban semmit. Legalábbis ezt tapasztalja M. T., aki egy malomipari összejátszás lebukását segítheti elő. Bejelentéseivel óta elvesztette állását, fenyegetéseket kap, és segítség helyett csak haszontalan tanácsokat kap.

„Jogilag és erkölcsileg helyeselhető és nagyrabecsülhető tett” – ezekkel a szavakkal méltatta az igazságügyi tárca azt, hogy M. T. a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult azzal a bejelentéssel, hogy a malomiparban évek óta kartelleznek. Más segítséget azonban az elmúlt egy évben nem kapott – nemcsak a minisztériumtól, egyetlen állami intézménytől, hatóságtól sem.

M. fél évig vezető beosztásban dolgozott az ágazat egyik meghatározó cégénél, a Cerbonánál, ahonnan épp azért kellett távoznia, mert nem akart részt venni a felvásárlási és értékesítési árakról, a hazai lisztpiac területi felosztásáról, valamint a külföldi piaci szereplők közös erővel történő távoltartásáról szóló versenytorzító tevékenységben. A bejelentése óta eltelt több mint egy év alatt azonban azt tapasztalta, hogy a minisztériumtól kapott dicsérő szavak éppúgy üres lózungok, mint a korrupcióellenes kormányzati tevékenységről és a gazdasági jogsértéseket bejelentő állampolgárok védelméről szólnak.

Csak mossuk kezeinket

„Ez az egész ország a dolgok elmismásolásáról szól, ebben az országban mindenki mossa a kezeit, mindenki csak a túlélésre, a problémák elkenésére játszik, és valójában senkinek nem fontos az, hogy bármin is változtasson, bármiben is érdemi eredményeket érjen el” – fakad ki M. T., miközben hivatalos levelek sorozatát mutatja.

A címzettek sokan vannak, köztük Sólyom László köztársasági elnök, Draskovics Tibor igazságügyi miniszter, Kondorosi Ferenc, a kancelláriaminisztérium rendügyi kormánybiztosa – ma már a PSZÁF munkatársa –, valamint a GVH. A levelek abban megegyeznek, hogy mindegyik azt a kálváriát mutatja be, amit egy törvénytisztelő és törvényeket betartatni akaró embernek kell végigjárnia. És abban is, hogy bár választ kapott rájuk, mindegyik érdemi észrevétel nélkül maradt.

Tekintélyes jutalom, a kartellező cégekre kiszabott bírság egy százaléka, de legfeljebb ötvenmillió forint is járhat annak, aki „célra vezető, bizonyító erejű írásos információkat nyújt a versenyhatóságnak a jogsértésről” – írta év elején a Világgazdaság. A lap a kormányzati antikorrupciós csomag tervezetét ismertetve arról írt, hogy a kormányzat díjazni akarja azt, aki hozzájárul az egyébként nehezen leleplezhető titkos összefonódások megbuktatásához. Az ösztönzést szolgáló eszközök listáján szerepelt a százezer fontos honoráriumot tartalmazó brit megoldás mintájára kitalált informátori díj mellett az is, hogy a bejelentő az eljárás alatt védett tanú lehet, hogy az ügy lefolytatása közben a lehető legkevesebb érdeksérelem érje.

Mi kellene?

Vallomástétel biztonságos körülmények között, a kartellezőkkel való szembesítés nélkül, valamint teljes identitáscsere, válaszolja nagyon röviden M. T., hogy az ő olvasatában mit jelentene egy tanúvédelmi program. Vagyis új név, új születési és egyéb személyes adatok, új életrajz, új bizonyítványok, új lakcím – ahogyan ezt a hollywoodi maffiafilmekben láthatjuk.

Mindez egy állami intézménynek nem is lenne túl költséges kaland, pláne egy-egy hasznos információval felszínre kerülő gazdasági kár értékéhez viszonyítva. „Végső elkeseredésemben megkérdeztem az illetékes minisztériumot, azt mondták, hogy állampolgári kezdeményezésre 150-170 ezer forint egy ilyen procedúra. Akár ki is tudnám fizetni, de ez már mindennek a teteje lenne” – kesereg M., aki nem képzelte volna, hogy „helyeselhető és nagyrabecsülhető” tettének milyen következményei lesznek.

Hatósági abszurdok

Mert miközben neki kész véleménye van arról, hogyan kellene működnie egy tanúvédelmi programnak, a magyar hatóságoknak láthatóan nincsen. Megdöbbentő, de igaz: a tizenegy malomipari cég ellen indított eljárásban a GVH eredetileg nyilvános tárgyalást tartott volna, vagyis M. T.-nek az eljárás alá vont cégek vezetőivel lényegében egy asztalhoz ülve, de legalábbis egy szobában kellett volna elsorolnia a „vádpontokat”. Ráadásul, ami ennél is megdöbbentőbb: a versenyhivatal az ügynek erre a tárgyalására „a nevemre szóló meghívóját nem az otthoni, hanem a munkahelyi címemre küldte” – holott a munkahelyének elvileg nem lett volna szabad megtudnia, ki tette meg a lavinát kiváltó feljelentést.

„Egy éve más sem teszek, mint rettegek az életveszélyes fenyegetések miatt” – panaszolja M. nemcsak nekünk, hanem a Draskovicsnak írt levelében is. Amire három héttel később azt a választ kapta, hogy ha fenyegetik, akkor „javasoljuk Önnek büntetőfeljelentés megtételét, ugyanis a Büntető Törvénykönyvről 1978. évi törvény büntetni rendeli a zaklatás magatartását”.

Feljelentést még nem tett – bár korábban ezt javasolták neki Kondorosi Ferenc akkor még létező kormánybiztosi irodáján is –, de óvintézkedéseket már igen: gyermekét az iskolából csak ő vagy a gyerek édesapja hozhatja el, a kaputelefont kiköttette, a vonalas telefon előfizetését lemondta, „hogy legalább éjfélkor ne ébresszenek azzal, hogy a gyerekemmel együtt fogok megdögleni”.

A láthatatlan kezek országa

Nemcsak a biztonságérzete romlott, hanem az életkörülményei is. „Nincs munkám, és a szakmában többé nem is dolgozhatom, álláspályázataimnál folyton utolér egy láthatatlan kéz, egy éve munka nélkül vagyok, és közben a számláimat be kell fizetnem. Gyermekét egyedül nevelő, kétdiplomás, három nyelvet beszélő anyaként-nőként váljak hajléktalanná csak azért, mert nem tudtam partner lenni egy országos méretű disznóságban?” – sorolja, láthatóan szintén nem először. A versenyhivatalnak is megírta: „Jelenleg bármilyen állást pályázok meg, előbb-utóbb kiderül, hogy kapcsolatom van a GVH-val; elhiheti, nem én propagálom, és ez azonnal negatív irányba viszi a pályázatomat.”

Megélhetési problémáira az igazságügyi tárcának ismét van frappáns ötlete: ha a versenyszférában nem lát lehetőséget az elhelyezkedésre, akkor próbáljon meg valamiyen állami szervnél munkát vállalni. A lehetőségek között előzékenyen felsorolják az agrártárca honlapját is, ahol „a háttérintézmények álláslehetőségei is naprakészen fel vannak tüntetve” – az egyik ilyen háttérintézmény egyébként épp az a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely, mint írtuk, szintén az eljárás alá vont szervezetek közé tartozott még az ügy kezdetén.

Nem kapott biztatást a köztársasági elnök hivatalától sem, a Sólyom Lászlónak írt levelére azt válaszolták: „Az elnök úrnak sem az alkotmány, sem a törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy a levelében foglalt konkrét üggyel kapcsolatosan bármilyen intézkedést tegyen vagy kezdeményezzen.”

Mi lesz a jutalma?

Az M. szerint valóban érdemi megoldásokról, a személyiségcseréről és a számára anyagi biztonságot jelentő ötvenmilliós díjról – a kartell nagyságát és az ez alapján várható bírságokat tekintve ugyanis minden bizonnyal a maximális összegre lenne jogosult – tehát senki sem beszél. Érdemben nincs is miről beszélni: az antikorrupciós csomagot még a nem sokkal később távozó Gyurcsány találta ki, és akarta megvalósítani. A tavaszi kormányválság és a Bajnai-kormány megalakulása után a téma lekerült napirendről.

M.-nek a GVH-ban már korábban azt mondták, hogy a „kartelldíjat” még nem foglalták törvénybe, és azt várhatóan egyébként sem lehet majd visszamenőleg alkalmazni, így jogszabályban rögzített jutalomra nem számíthat. „Annyit mondtak még, hogy a versenyhivatal természetesen megpróbál kártalanítani, és elismeri majd a fáradozásaimat, de én ezzel óvatos vagyok, mert az elismerés lehet egy GVH Hőse emléklap is.” Sok jóra annak alapján sem számíthat, amiről a Népszabadság a napokban adott hírt [2], miszerint mégsem áll fel a februárban Gyurcsány által megálmodott közérdekvédelmi hivatal, és egyelőre az egész antikorrupciós intézkedéscsomag elfogadására várni kell.

Komoly ígéretek vannak

A védett tanú jogintézményét a magyar jogrendszer most is ismeri, de az csak a büntetőeljárásokban jelenik meg. Nagyon fontos azonban a gazdasági ügyekben is, hogy legyen, aki vállalja a tanúskodást, ezért ezeknek az embereknek a védelmét is meg kell teremteni, mondta Földes Ádám, a Transparency International Magyarország munkatársa.

Ennek jelenleg csaknem összefüggő, ráadásul teljesen hatástalan szabályozása van, de a szakértő szerint nem kell amiatt aggódni, hogy elhalasztották az év elején még Gyurcsány Ferenc által bejelentett korrupcióellenes csomag elfogadását, és annak részeként a Közérdekvédelmi Hivatal felállítását. „Nem hiszem, hogy, a kormányzatban háttérbe került a korrupcióellenes küzdelem, nem teheti meg a kormány, hogy semmit se tegyen a korrupció ellen, mert komoly ígéretek voltak rá” – mondta a szakértő, aki őszre várja ezt a törvényt.

A legfontosabbnak azt tartja, ami ebben az ügyben nem történt meg: azt, hogy a bejelentő, a tanú védelmet kapjon. Legyen ügyvédje, kapjon könnyített feltételeket az esetleges munkaügyi, polgári peres eljárásokban. Nem is az a baj, hogy nem lesz hivatal, hanem az, hogy azok a szervek, a rendőrség, ügyészség, amelyek most eljárhatnának ilyen ügyekben, és meg is védhetnék a bejelentőt, azok sem tesznek semmit. Arról, hogy a Gyurcsány által tervezett csomag része lett volna egy akár ötvenmilliós összeget is elérő díj, azt mondta Földes Ádám, hogy aki egy ilyen történetbe belemegy, az sokkal többet kockáztat, a díj ilyenkor már egy sokadlagos kérdés.

Többirányú lépéssorozat, intenzív munka

„A kormány elkötelezett a korrupció elleni hatékony fellépés mellett. Annak érdekében, hogy valóban átfogó megoldások szülessenek, összetett, többirányú lépéssorozat és jogi megoldások szükségesek, melyeken továbbra is intenzív munka folyik” – ezt a nem túl sokat mondó választ kaptuk az igazságügyi és rendészeti minisztériumtól, amikor megkerestük őket M. T. problémáival. A tárca azt ígérte, hogy a szükséges jogszabályok a parlament őszi ülésszakának nyitányára az országgyűlés elé kerülhetnek.

A kormány által kijelölt feladat a bejelentők által vállalt személyes kockázattal arányos védelem biztosítása, kaptunk egy szintén semmitmondó választ arra a kérdésre, hogy mire számíthat az, aki korrupciót vagy egyéb gazdasági jogsértés jelent be. A minisztérium elismeri, hogy a bejelentő védelmének intézményét a nemzetközi szervezetek régóta számon kérik Magyarországon. „Ezt a hiányosságot pótolja a közérdekvédelmi bejelentésekre vonatkozó új szabályozás, amely a védelemben részesítés eszköztárát a kormány által kijelölt szerv kezébe helyezi.”

Az IRM válaszából az derül ki, hogy a mostani tervezet szerint a foglalkoztatási és megbízási jogviszonyokban érvényesülhet a védelem. Ezt azzal indokolják, hogy „ezekben a jogviszonyokban a legjellemzőbb a munkáltatói megfélemlítés, amely visszatartja a tisztességtelen eljárás és az azzal juttatott előny feltárásától az ilyen információk birtokában lévő alkalmazottakat”.

(index.hu)