A közel hatvan közértből álló hálózat irányítói azt ígérik, hamarosan
Makón, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden is újabb
boltok nyílhatnak. Bár a szociális bolthálózat működését koordináló
Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elsősorban
a budapesti üzletek fejlesztésére koncentrál, vidéken is egymás után
nyílnak a szociális közértek. Sőt, nemrégiben a „szociális pékáru” is
megjelent az üzletek polcain, így a vásárlók a multik árainál is
olcsóbban juthatnak zsömléhez és kenyérhez. „Megállapodást kötöttünk
egy budapesti pékséggel, amely olcsó pékárut állít elő, ennek
köszönhetően a szociális boltok többségében már olyan kenyeret
forgalmazunk, amelyen bolthálózatunk emblémája is szerepel” – mondta el
az Origónak Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója.
Egy kiló
kenyér száz, egy zsömle pedig tizenkét forintba kerül a szociális
üzletekben. Néhány közértbe tejautomatákat is telepít a szövetség. Tíz
boltban már üzembe helyezték a friss házi tejet adagoló gépeket, és a
tervek szerint további tíz egységet szerelnek fel automatával. „Először
a fővárosi üzleteket szeretnénk fejleszteni. Ezen a héten forgalomba
helyezzük azt a gépkocsit, amely alkalmas a tejautomaták tartályainak
szállítására, így már állandóan árusíthatnak termelői tejet az üzletek”
– hangsúlyozza a szövetségi igazgató. Ez a fejlesztés óriási
előrelépést jelent, hiszen eddig csak a szociális boltok előtt parkoló
tejeskocsikból, külön engedéllyel forgalmazhatták árujukat a termelők.
A nyár folyamán olcsó idénygyümölcsökkel árasztják el a fővárost a
gazdák. A szerdán kezdődő őszibarack-akció során mindössze
százhúsz-százharminc forintot kérnek a befőzni való őszi kilójáért. Az
akciós zöldségeket és gyümölcsöket a szociális boltokban, illetve a
termelői vásárok alkalmával, egy ferencvárosi parkolóban vehetik meg a
fogyasztók.
Budai szerint mindössze három megyében – Vasban,
Csongrádban és Zalában – nincs még szociális üzlet, ám több
vállalkozóval is tárgyal a szövetség. Szerdán egy makói üzlettel
egyeztet a Magosz, hamarosan pedig Hódmezővásárhelyen is megnyílhat az
első szociális közért. A következő hetekben pécsi, nyíregyházi és
szegedi boltokkal is bővülhet a hálózat. „Összesen hétszázhetven üzlet
jelezte, hogy csatlakozna a hálózathoz, tehát óriási az érdeklődés a
lehetőség iránt” – hangsúlyozta az igazgató, hozzáfűzve, hogy a leendő
szociális boltokat gondos mérlegelés és a bolt tüzetes vizsgálata után
választja ki a szövetség.
(origo.hu) |