Százmilliárdosra becsülik azt az
üzletágat, amit az őstermelői adókedvezményeket bitorló
élelmiszernepperek bonyolítanak. Az agrárminiszter az őstermelői
jogosultság szigorú szűrését sürgeti.
A névtelenséget kérő
piacozóknak erre lenne néhány tippjük. Pontosan tudják, kik azok, akik
nyugta és hiteles mérleg nélkül telepednek ki, a portékájukat pedig
aligha maguk termelték.
A csabai piacon vérbeli őstermelőket szólítottunk meg, ők nem estek pánikba az ellenőrzés hallatán.
-
Bárki megnézheti, a gyümölcsösöm és a ház körüli kertem nagyon is
létező, gondozott terület - mondta a békéscsabai Tóth Pál, aki szerint
ugyanezt nem mindenki mondhatja el magáról. - A korai szőlőt pár hete
350-re tartottam, ám egy férfi azzal jött, hogy 300-ért az egész
ládával elviszi. A nepperek összejátszanak, így aztán kénytelenek
vagyunk odaadni nekik nyomott áron - világított rá helyzetükre.
Nincs kétsége, hogy amaz legalább négyszázért adta tovább a fürtöket. A kényszer nagy úr, kell a pénz a vetőmagra, üzemanyagra.
Míg
beszélgetünk, egy asszony áll meg a ládák előtt, gusztálja a szőlőt, ám
mikor megtudja, hogy kilója 200 forint, elsétál. Mi csak a pompás
fürtöket látjuk, a gazdája azt sorolja, mennyi munkájába és pénzébe
került, hogy ilyen szép lett a termés.
Dél is elmúlt, ám a
bejáratnál áruló Héjja Máriánál a gyér forgalomban is meg-megállnak a
vevők. A medgyesegyházi őstermelő fáradhatatlanul mér, kínál, senki meg
nem mondaná, hogy hajnali kettő óta talpon van. Délutánra ér haza, kis
pihenés utána irány a föld. A zöldpaprika, dinnye, őszibarack, uborka
mind saját termés.
Békés megyében adószámmal több mint 27 ezer
őstermelő tevékenykedik, és még további 3200-3300 adószám nélkül. Az
őstermelői igazolványhoz adó-, illetve társadalombiztosítási
kedvezmények kötődnek. Az elmúlt két-három évben erősödött fel a
törekvés, hogy a jogosulatlanokat próbálják kiszűrni.
Az
őstermelői igazolványt váltók a falugazdásznál nyilatkoznak arról,
mekkora földterületen, állattartó helyen gazdálkodnak. Ebből
következtetni lehet arra, hogy az illető ténylegesen gazdálkodik, azaz
birtokában van azoknak a feltételeknek, amely alapján növénytermelést,
illetve gyümölcstermesztést és állattartást végez. Amennyiben
értékesíteni is szeretne, adószámot kell váltania az APEH-nál, a
falugazdász csak ezután állítja ki az igazolványt.
- A
nyilatkozathoz tulajdoni lapot vagy helyrajzi számot nem kell bemutatni
- mutatott rá az eljárás gyenge pontjára Szabó István. A megyei
mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója úgy látja, már a
nyilatkozattétel és az APEH-nál való megjelenés is elbizonytalaníthatja
az ügyeskedőket. Három éve még megtörtént, hogy nyár elején, főleg a
dinnyeszezon beköszöntével százával jelentkeztek az emberek az
őstermelőknél igazolványt váltani. Az okmányhoz jutást akkor még nem
kötötték nyilatkozathoz. Amióta azonban a folyamatnak számonkérhető
nyoma marad, óvatosabbak a nepperek. Ugyanakkor a főigazgató szerint a
szigorítás nem lenne haszontalan. Amennyiben a hivatal erre
jogosítványt kap, még inkább módja lesz a jogosulatlanok kiszűrésére.
Az
APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának revizorai találkoztak már
olyan esettel, amikor a felvásárlócégeknél végzett kapcsolódó
vizsgálatkor feltárt adatok nem egyeztek az érintett magánszemély
nyilvántartásaival, és az őstermelő a kiállított felvásárlási jegyeken
levő aláírást nem ismerte el sajátjaként. A kezdeményezett
büntetőeljárás során derült ki, hogy visszaéltek az adózó adataival,
azaz az ő őstermelői igazolványára illegálisan értékesítettek.
Az
ellenőrzésre okot adhat az is, ha az őstermelő a bevallásában nem
tüntet fel bevételt, ugyanakkor a felvásárlók kontroll
adatszolgáltatása alapján akár több millió forint összegű bevétel
valószínűsíthető. Az ellenőrzés kiterjedhet arra is, hogy az
értékesítést végző őstermelő ténylegesen rendelkezik-e az általa
értékesített termények megtermeléséhez szükséges földterülettel.
(agroland)