Menü:
Keresőszavak az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben Legolvasotabb az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben Szavazás az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben
Akkor most mit együnk, mit vegyünk?
Multisat, "mer occsó"!
Műanyagjátékot mintásparizerrel
Magyar terméket, termelőtől
EU-sat, mert ők ellenőrzik
Gandhinak volt igaza: koplaljunk!
Távoli riasztások:
[Valid RSS]
Google like:
Vitaminokkal és ásványi anyagokkal a világkereskedelemből érkező mérgező élelmiszerek egészségromboló hatásai ellen csak átmenetileg segíthetünk!
Kiskunlacháza Önkormányzata
2010. május 27. - 0 hozzászólás
Keresőszavak:
Kiskunlacháza Önkormányzata
Kiskunlacháza nagyközség Pest megyében, a Ráckevei kistérségben fekszik. 

Népessége 9099 fő (2010).

A valamikori két önálló falu, Kiskunlacháza (Lacháza) és Pereg összeépüléséből, majd hivatalos egyesítéséből (1950) alakult ki, és ma már a környék legnagyobb településének számít.

A kiskun lakosairól és a középkori birtokos Lack családról elnevezett falu első ismert neve Szántó, amelyet 1285-ben említ először oklevél. Pereg szintén létezett már a középkorban, az 1300-as évek elejétől több helyen találhatunk rá utalást. A 150 éves török uralom alatt Lacháza többször menekülni kényszerült, Pereg pusztává vált. 

Lacháza a 18. században a kiváltságos Kiskun Kerülethez, az ún. Felső-Kiskunsághoz tartozik, és mint ilyen, közös fejlődési irányt mutat a Jászkunsággal. Református magyar lakói I. Lipót uralkodása alatt a Német Lovagrend fennhatósága alá kerültek, majd ősi jogaik visszaváltása (redemptio) után szabadabb, feudális kötöttségektől mentesebb sorsot alakíthattak ki maguknak. A mezővárosi rangot 1839-ben érdemelték ki. Peregre, a török hódoltság alatt elnéptelenedett faluhelyre katolikus szlovák és magyar telepesek érkeztek a 17-18. század fordulója körül.

A nagyközség története szorosan összekapcsolódott a folyóval annak ellenére, hogy a Dunától mintegy 5 km-re helyezkedik el. Eredetileg mindkét falu jóval közelebb települt a Dunához, de az ismétlődő áradások miatt a lakosságnak biztonságos, magasabban fekvő helyre kellett húzódnia. Lacháza 1740 körül, Pereg 1770 táján költözött a mai helyére.

Római katolikus  templomai közül a peregi barokk stílusú Szent Mihály templom 1772-ben, a modern (lacházi) Szent László templom 1992-ben épült. Református templomát mai formájában 1820-24-ben építette Hofrichter József. 

Petőfi Sándor több ízben megfordult, verset is írt Lacházán. Itt töltötte gyermekkorát Kiskun Farkas László (1934-1995) költő, Gaál Imre (1922-1964) festőművész, akinek Gályarabok című falfestménye díszíti a református parókia volt tanácstermét. Peregen született a magyar népszokás- és népzenekutatás kiemelkedő személyisége, dr. Volly István zeneszerző és zenepedagógus (1907-1992) valamint Keresztes Mihály zeneszerző (1911–1993), a legnépszerűbb „magyar nóták” szerzője.

Kiskunlacháza ma ismert az itt rendezett motocross versenyekről, a hagyományos Peregi Búcsúról és a szeptemberben rendezett Kiskun Kulturális Napok, a júniusi László napi vigasságok rendezvény-sorozatáról  is. A helységben művelődési központ és mozi, modern sportcsarnok, hangulatos pihenőház, tájház, helytörténeti gyűjtemény, lakodalmas ház stb. kínálata várja a látogatókat. Kitűnő szobrászok alkotásait, a hagyományos és modern falukép fényképeznivaló témáit találhatja itt a szemlélődő sétáló.

A mai Kiskunlacháza természeti-turisztikai értékeiről is ismert. A Duna-ág mellett nagy kiterjedésű, kulturált üdülőterület alakult ki. Az Angyali-szigettel szemben épült parti sétányról vagy evezős túra során jól megfigyelhető a romantikus vízi világ. A Ráckevei/Soroksári Duna-ágon kívül több horgász- és vízisportokra kialakított tó is felüdülést kínál, a Bugyi felé vezető út mellett és attól északra. A külterületi településrész, Bankháza mellett kezdődik a Kiskunsági Nemzeti Park (Apaj-puszta).

Kiskunlacháza a kiskunsági autós és kerékpáros túrák kiindulópontja, sokoldalú kulturális és vízisport-, wellnessprogramok bázishelye lehet. Gazdag választékú üzletei, kulturált vendéglátóhelyei jól megfelelnek a különböző fogyasztói igényeknek. Tovább Kiskunlacháza honlapjára <<<
Hozzászólások Komment RSS
Oszd meg a hírt másokkal is!

Hozzászóló neve* (name)

E-mail címe* (E-mail adress)
Hozzászólás* (message)
Biztonsági kód* (safety code)

A hozzászólás nem tartalmazhat HTML kódot. E-mail címe NEM lesz nyilvános!
A hozzászólásokat moderáljuk. A terheléstől függően némi időbe telhet, amig megjelenik. Köszönjük türelmét!

Ha >>>regisztráltan<<<, lép be, akkor sokkal egyszerűbb a hozzászólás!


Partnerek az élelmiszerbiztonságban

Demecser Önkormányzata
Demecser Önkormányzata
* * *
Kemecse Önkormányzata
Kemecse Önkormányzata
* * *
Dombóvár Önkormányzata
Dombóvár Önkormányzata
* * *
Salgótarján Önkormányzata
Salgótarján Önkormányzata
* * *
Nyírád Önkormányzata
Nyírád Önkormányzata
* * *
Diósjenő Önkormányzata
Diósjenő Önkormányzata
* * *
Szentendre Önkormányzata
Szentendre Önkormányzata
* * *
Fadd Önkormányzata
Fadd Önkormányzata
* * *
Hetes Önkormányzata
Hetes Önkormányzata
* * *
Fegyvernek Önkormányzata
Fegyvernek Önkormányzata
* * *
Ráckeresztúr Önkormányzata
Ráckeresztúr Önkormányzata
* * *
Tuzsér Önkormányzata
Tuzsér Önkormányzata
* * *
Csömör Önkormányzata
Csömör Önkormányzata
* * *
Balatonszárszó Önkormányzata
Balatonszárszó Önkormányzata
* * *
Zalakomár Önkormányzata
Zalakomár Önkormányzata
* * *
Törökszentmiklós Önkormányzata
Törökszentmiklós Önkormányzata
* * *
Erdőkertes Önkormányzata
Erdőkertes Önkormányzata
* * *
Domoszló Önkormányzata
Domoszló Önkormányzata
* * *
Baracs Önkormányzata
Baracs Önkormányzata
* * *
Csákánydoroszló Önkormányzata
Csákánydoroszló Önkormányzata
* * *
Levél Önkormányzata
Levél Önkormányzata
* * *
Nyírbéltek Önkormányzata
Nyírbéltek Önkormányzata
* * *
Kiskunlacháza Önkormányzata
Kiskunlacháza Önkormányzata
* * *
Marcali Önkormányzata
Marcali Önkormányzata
* * *
Bernecebaráti Önkormányzata
Bernecebaráti Önkormányzata
* * *
Zákány Önkormányzata
Zákány Önkormányzata
* * *
Dombrád Önkormányzata
Dombrád Önkormányzata
* * *
Litke Önkormányzata
Litke Önkormányzata
* * *
Kincsesbánya Önkormányzata
Kincsesbánya Önkormányzata
* * *
Rábakecöl Önkormányzata
Rábakecöl Önkormányzata
* * *
Csór Önkormányzata
Csór Önkormányzata
* * *
Pocsaj Önkormányzata
Pocsaj Önkormányzata
* * *
Zselickisfalud Önkormányzata
Zselickisfalud Önkormányzata
* * *
Barcs Önkormányzata
Barcs Önkormányzata
* * *
Kadarkút Önkormányzata
Kadarkút Önkormányzata
* * *
Letenye Önkormányzata
Letenye Önkormányzata
* * *
Recsk Önkormányzata
Recsk Önkormányzata
* * *
Mesztegnyő Önkormányzata
Mesztegnyő Önkormányzata
* * *
Abony Önkormányzata
Abony Önkormányzata
* * *
Bánk-falu Önkormányzata
Bánk-falu Önkormányzata
* * *
Tiszavasvári Önkormányzata
Tiszavasvári Önkormányzata
* * *
Őriszentpéter Önkormányzata
Őriszentpéter Önkormányzata
* * *
Fonyód Önkormányzata
Fonyód Önkormányzata
* * *
Mocsa Önkormányzata
Mocsa Önkormányzata
* * *
Sármellék Önkormányzata
Sármellék Önkormányzata
* * *
Olcsva Önkormányzata
Olcsva Önkormányzata
* * *
Túrkeve Önkormányzata
Túrkeve Önkormányzata
* * *
Aszódi Önkormányzat
Aszódi Önkormányzat
* * *
Sárisáp Önkormányzata
Sárisáp Önkormányzata
* * *
Komoró Önkormányzata
Komoró Önkormányzata
* * *
Darány Önkormányzata
Darány Önkormányzata
* * *
Bugyi Önkormányzata
Bugyi Önkormányzata
* * *
Jászapáti Önkormányzata
Jászapáti Önkormányzata
* * *
Szombathely Önkormányzata
Szombathely Önkormányzata
* * *
Tiszatenyő Önkormányzata
Tiszatenyő Önkormányzata
* * *
Váchartyán Önkormányzata
Váchartyán Önkormányzata
* * *
Szorgalmatos Önkormányzata
Szorgalmatos Önkormányzata
* * *
Győrtelek Önkormányzata
Győrtelek Önkormányzata
* * *
Ceglédbercel Önkormányzata
Ceglédbercel Önkormányzata
* * *
Szárliget Önkormányzata
Szárliget Önkormányzata
* * *
Sarród Önkormányzata
Sarród Önkormányzata
* * *
Tolmács Önkormányzata
Tolmács Önkormányzata
* * *
Bük Önkormányzata
Bük Önkormányzata
* * *
Felsőörs Önkormányzata
Felsőörs Önkormányzata
* * *
Pákozd Önkormányzata
Pákozd Önkormányzata
* * *
Tiszadada Önkormányzata
Tiszadada Önkormányzata
* * *
Pilisszentiván Önkormányzata
Pilisszentiván Önkormányzata
* * *
Dömös Önkormányzata
Dömös Önkormányzata
* * *
Dunaszeg Önkormányzata
Dunaszeg Önkormányzata
* * *
Kocsord Önkormányzata
Kocsord Önkormányzata
* * *
Böhönye Önkormányzata
Böhönye Önkormányzata
* * *
Hosszúpályi Önkormányzata
Hosszúpályi Önkormányzata
* * *
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata
* * *
Tamási Önkormányzata
Tamási Önkormányzata
* * *
Kartal Önkormányzata
Kartal Önkormányzata
* * *
Pusztaszabolcs Önkormányzata
Pusztaszabolcs Önkormányzata
* * *
Mende Önkormányzata
Mende Önkormányzata
* * *
Nyírbogdány Önkormányzata
Nyírbogdány Önkormányzata
* * *
Szenna Önkormányzata
Szenna Önkormányzata
* * *
Jászalsószentgyörgy Önkormányzata
Jászalsószentgyörgy Önkormányzata
* * *
Püspökladány Önkormányzata
Püspökladány Önkormányzata
* * *
Sióagárd Önkormányzata
Sióagárd Önkormányzata
* * *
Mikófalva Önkormányzata
Mikófalva Önkormányzata
* * *
Dévaványa on-line
Dévaványa on-line
* * *
Petneháza Őnkormányzata
Petneháza Őnkormányzata
* * *
Tiszabercel Önkormányzata
Tiszabercel Önkormányzata
* * *
Daruszentmiklós Önkormányzata
Daruszentmiklós Önkormányzata
* * *
Mosonmagyaróvár Önkormányzata
Mosonmagyaróvár Önkormányzata
* * *
Kapuvár Önkormányzata
Kapuvár Önkormányzata
* * *
Szentgál Önkormányzata
Szentgál Önkormányzata
* * *
Nagylak a határváros
Nagylak a határváros
* * *
Csibrák Önkormányzata
Csibrák Önkormányzata
* * *
Kemence Önkormányzata
Kemence Önkormányzata
* * *
Lovászi Önkormányzata
Lovászi Önkormányzata
* * *
Szomod Önkormányzata
Szomod Önkormányzata
* * *
Vásárosnamény Önkormányzata
Vásárosnamény Önkormányzata
* * *
Tiszaroff Önkormányzata
Tiszaroff Önkormányzata
* * *
Sopron Önkormányzata
Sopron Önkormányzata
* * *
Jászberény Önkormányzata
Jászberény Önkormányzata
* * *

Honlapunkat támogató további népképviseletek...

Társoldalak az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben
On-line:31,7
JóMagyarÁru.hu: a magyar termelői kultúra védelméért
Karahun Örökségvédelmi Alapítvány: lovasíjászat, nyeregkészítés, őstörténet és a magyar termelői kultúra védelme
Támogassa e honlapokat egy élhetőbb Magyarország érdekében! Köszönjük!
Ugrás az oldal elejére...

 

»©» Karahun Örökségvédelmi Alapítvány 2002-2010.