Lovászi első okleveles említése 1322-ből való: “Louazi” – “lovászoké”.
Neve arra utal, hogy fejedelmi, illetve királyi szolgálónépek lakták. Ez a szervezet a 13. század közepén már felbomlófélben volt. A szakirodalom szerint azok a falvak, melyeknek nevéből is kitűnik, milyen szolgáltatással tartoztak, a legkorábbi alapításúak, vagyis nem kizárt, hogy már I. István király előtt létezhettek. Az oklevélpusztulások következtében írásban csak jóval később említik e falvakat.
1347-ben Lyndwai Miklós és Márton, a Kerka-melléki bán és fiaik a vasvári káptalan jelenlétében visszaállítják a viszálykodás idején lerombolt régi határjeleket. 1399-ben Bánfi László emelt panaszt Bánfi János ellen, hogy Louaz-i birtokáról egy Márk nevű jobbágyot elvittek. 1408-ban királyi ember, Lovászy Nagy Jakab, 1416-ban Lovászy Bálint, 1452-ben Lovászy Elles János nevével találkozhatunk.
1415-ben Luxemburgi Zsigmond Szécsi Miklósnak adományoz bizonyos Lowaz-i részbirtokot: 7 és fél jobbágytelket a Kerka mellett, amelyről azt mondja, hogy “országos szokás szerint jutott a király kezére, s most jogtalan kezek tartják elfoglalva”. 1469-ben Barkóczi Jánosról hallunk. 1513-ban 9 jobbágy portája volt itt Hegyi Istvánnak és Nemes Tamásnak. 1524-ben már az özvegyének itteni jobbágyait említik, akik verekedésbe keverednek. Az ügy kivizsgálására a királyi kúriára idéztetik őket.
1557-ben Barkóczy László hűtlenség folytán elveszítette Lovászi részét, melyet Kerecsényi András kapott meg. A Barkóczy rész leányágon a Bakács-család kezére jutott, akik 1715-ig birtokolták. Szintén hűtlenség áldozatai lettek a Hegyiek, akiknek birtokát Bánffy László kapta meg. A Raykiak, akiknek anyjuk Hegyi lány volt, hamarosan aztán mégis visszakapták azt a királytól. Ők 1737-ig voltak birtokosok Lovásziban.
1697-től Jakasics András nevéről hallunk, aki a Bakács-család részét vásárolta meg. A Jakasics-féle birtok örököseitől vásárolt területeket Osvald József, mintegy 120 holdat, amelyet 1945-ben földreform keretében felosztottak az itteniek között.
Szintén az 1322-es oklevélen említik Kutfejt is Lovászival együtt. Tudni kell, hogy ebben az időben két Kutfej nevű település létezett. Az egyik Oltárc mellett, amely mára teljesen eltűnt és a Lendvától keletre eső mai Kútfej. Mindkettő a Bánfiak birtoka volt.
A Kerka: említése 1117-ben Carca, 1322-ben Kyrka, 1347-ben Karka és 1360-ban “Fluvium Karyka” alakban fordul elő okleveleken. A XV. században írják Kerka-nak.
Már a 11. században írásos adatok vannak az itteni szőlőtermesztésről. 1512-ben a zágrábi káptalan bortized jegyzetében szerepel a lovászi hegyen tizedfizetők névsora. 1715-ben 532 1/2 vödör tizedbor gyűlt össze a lovászi hegyen, ennek tízszerese volt a bevallott termés. Három nemesi falu: Dedes, Dobri és Lovászi szőlőhegyein ekkor 1205 1/2 vödör tizedbort szedtek be. Ez nem sokkal kevesebb, mint az uradalom Kerkán inneni részén az összes faluk bortizede volt.
Az 1774. évi (dicalis) rovatos adólajstromon a következőket olvashatjuk: (Lovászi) “Vineas habet bonas, bené fimitas et feritiles, vina stabila, et generosa preferentes, ideo ad classem primam”. Magyarul: jó szőlők vannak, jól trágyázottak és termékenyek, jól tartható nemes borokat termelnek, ezért első osztályba sorolva. Ilyen az egész megyében csak Keszthely és Badacsonytomaj hegyein fordul elő legközelebb, a szőlők zömét 2-3. osztályba sorolták.
Iparának fejlődése 1940-ben indult meg, amikor a föld mélyén rejtező olajat tárt fel a magyar olajipart megteremtő Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság. Előbb Lovászi majd Kútfej határában is kőolajat és földgázt találtak.
A mező felfedezésére 1940-ben került sor az ország akkori első jelentős kőolajmezőjének, a budafai kőolaj- és földgáz-előfordulás megismerése után három évvel.
Az első termelő olajkút, L-1 jelű, 1940. december 1-jén állt üzembe. Néhány nappal később, 1940 decemberében már az L-2 és L – 3 jelű kút is termelt. Egy év alatt 22 fúrást mélyítettek és valamennyi sikeres volt, mindet termelésbe lehetett fogni. A termelés lendületesen nőtt, hamarosan felépült az üzem a két falu közé. Hatására alapvetően megváltozott a környék arculata, a helybeli és a környező falvakban élő emberek élete. Vonzáskörzetének nagyságát jellemzi a Lovászi Kőolajtermelővállalat fénykorának ingázóiról szóló összefoglaló 1960-ban. A helyben dolgozó ipari keresők száma: 1352 fő volt.
Az olajipar megjelenésével a falvak is lassan fejlődtek, a munkaalkalmak növekvő száma miatt. Az olajipar sok, magasan kvalifikált és fegyelmezett munkaerőt igényelt. Nagy számban jöttek ide az ország minden részéből, de helyből és a környéken élők közül is igen sokan helyezkedtek el az “üzem”-ben. A szénhidrogénkincs csökkenésével, majd a rendszerváltás utáni változásokkal a foglalkoztatottak létszáma visszaesett. A több cégre bomlott vállalat mellett jelentős tényező és fejlődő vállalat a korábban kifejezetten csak a női munkaerőt lekötő Color Kft. helyi üzemegysége.
A “kemp”, ahogy az amerikaiak nevezték a lakótelepet, külön világ volt. Lakások és boltok, szociális létesítmények és utak, közvilágítás és gázvezeték – minap még nyomorban élők számára valódi urbanizációs forradalom. A MAORT támogatta az oktatást is, iskolát épített. Az utód vállalatok is nagyon jelentős összegekkel támogatták az óvodát, az általános iskolát, a helyi szakmunkásképzőt (ez később megszűnt).
A lovászi strand 1954 óta évtizedekig szabadidős és sportprogramokkal szolgált. Az 1950-ben átadott Olajbányász Művelődési Ház egy időben a megye legnagyobb kulturális intézménye volt; ma is 32 ezer kötetes könyvtárat, mozit és több klubot működtet.
Bolthálózata jó. Még a MAORT időkben épült a “Kantin”, amelyben étterem, mulató, fagylaltozó, kenyérbolt, húsbolt, ruhabolt, élelmiszerbolt valamint az emeleten leányszálló volt. Jelenleg is itt vannak a szakboltok, italbolt, étterem és szálló.
Az olajtermelés az 1960-as években érte el a maximumot. Akkor több mint 400 kutat fúrtak. Egy időben, Lovásziban volt az olajipar igazgatási központja is. A lovászi olajosok tárták fel és indították be a nagylengyeli mezőt, s az itteni szakemberek bázisát adták az alföldi olajipari szakembergárdának. Amikor a szénhidrogén-termelés csökkenni kezdett, sokan elköltöztek a dinamikusabban fejlődő területekre. Ez a folyamat felgyorsult a rendszerváltás után, amikor a korábban egységes olajipari vállalat felbomlása után egymással kooperáló részekre bomlott.
Az átalakulással egyidőben a helyi és környékbeli munkalehetőségek erősen megváltoztak. Korábban a fő munkaadó az olajipar volt. Saját autóbuszokkal hordta a munkavállalókat mintegy 15 km-es körzetből. Olyan nagy volt a munkaerőfelvevő hatása, hogy a községben mezőgazdasági tevékenység szinte nem folyt. Ebben közrejátszott az is, hogy a legjobb fekvésű területeket az olajkutak és vezetékeik gyakorlatilag művelhetetlenné tették. A '70-es években a dolgozók létszáma 1200 fő volt, ami ettől kezdve állandó csökkenést mutatott. 1984-ben már csak 604 főt foglalkoztatott az olajipar. Ebben az időben még viszonylag jól működött a mintegy 60 varrónőt foglalkoztató COLOR varroda is. Mára a munkalehetőségek jelentősen megcsappantak. Legjelentősebb foglalkozatóként az OILTECH Kft jelent meg, amely a volt olajipari telephelyen folytat vasipari tevékenységet, zömében az olajipar megrendelésére az egész ország területén. A foglalkoztatti létszáma mindössze 80 fő. Alakultak faipari vállalkozások is, de a létszámigényük nem éri el a 10 főt.
Tovább Lovászi honlapjára <<------
|
![[Valid RSS]](/art/_vrss.png "Valid RSS feed")
