Menü:
Keresőszavak az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben Legolvasotabb az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben Szavazás az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben
Akkor most mit együnk, mit vegyünk?
Multisat, "mer occsó"!
Műanyagjátékot mintásparizerrel
Magyar terméket, termelőtől
EU-sat, mert ők ellenőrzik
Gandhinak volt igaza: koplaljunk!
Távoli riasztások:
[Valid RSS]
Google like:
Vitaminokkal és ásványi anyagokkal a világkereskedelemből érkező mérgező élelmiszerek egészségromboló hatásai ellen csak átmenetileg segíthetünk!
Mesztegnyő Önkormányzata
2010. június 02. - 0 hozzászólás
Keresőszavak:
Mesztegnyő Önkormányzata
Mesztegnyő Somogy megye északnyugati részén, a Balatontól huszonhárom kilométerre fekszik, pazar természeti környezetben - itt van többek között a megye egyik leggazdagabb növénytársulását és állatvilágát tömörítő Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet.
A természeti adottságok is segítettek abban, hogy Mesztegnyő a sorscsapások - török hódítás, II. világháború - közepette is folyamatosan meg tudott újulni, s mindvégig lakott település volt. Somogyban az emberi élet első nyomai és őskőkorból származnak, ezek még a Balaton kialakulása előttről származnak. Mesztegnyő területén a réz- és bronzkor korai szakaszából származó cserépedények kerültek napvilágra az ásatások során. A rómaiak időszámításunk utáni első évszázadban vették birtokba a területet, aztán a honfoglalást követően a korai Árpád-korig viszonylag kevés emlék és említés maradt fent a településről.

A falu első ismert birtokosa Mesztegnyei Szerecsen Mihály volt, őt 1408-ban felségárulás miatt Zsigmond király megfosztotta földjeitől. Ezt követően került Gordovai Fanch László uradalmához a település, némi Körös megyei földért cserébe. Ezt követően számos alkalommal történt tulajdonosváltás, s emiatt villongások jellemzik a falu középkori történetét. A kutatók véleménye azonban megegyezik abban, hogy a település fejlődése töretlen volt: a XV. század utolsó harmadára már vásártartási joggal rendelkezett, mezővárosi címet szerzett, s megépült az első kolostora. A török hódítás törte ketté mindazt, ami a honfoglalás után felépült itt, a lakosság nagy része elvándorolt, sokan a mocsarakban, erdőkben kerestek menedéket. Ezzel párhuzamosan a gazdaság is leromlott. 1555-nem Nádasdy Tamás számba vette a lehetséges dunántúli magyar végvárakat, ezek között erődösített kolostorként ott találjuk Mesztegnyőt is. A legendák szerint a kanászok furkósbottal kergették a török hódítókat. A somogyi végvárak nem sokáig tartották magukat, s a kolostor megerősítésére sem került sor, mert 1600-ra a teljes megye török kézre került. A hódoltság elképesztő pusztulással járt, s a megye önállósága is veszélybe került.

Szigetvár és Nagykanizsa visszafoglalása, majd a megye felszabadulása után Mesztegnyő a protestáns Zankó Miklós Boldizsár kezében volt, a lakosság lassan kezdett visszaköltözni ide. 1726-ban Harrach-uralom volt itt, majd a Hunyadyak kezébe került az uradalom. A fejlődés ekkoriban kapott új lendületet a térségben: kolostor és templom épült, mintagazdaságot hoztak létre, s az országban elsőként építettek gazdasági kisvasutat. A földbirtokosok gépesített gazdaságot műveltettek, s volt egy téglaégetőjük is. Nagy szerepe volt az állattartásnak és az erdőgazdálkodásnak, ezek egyre korszerűbbé váltak. Ezzel párhuzamosan élénk társadalmi élet indult meg, s tűzoltó-, lövész-, leventeegyesület alakult. A szegények helyzete azonban nem volt rózsás, a jobbágyi földek csökkentek, az emberek kuriális zsellérekként dolgoztak, sőt a faluban újabb betelepítések történtek, mindez az 1840-es véres parasztlázadáshoz vezetett, amelyet kíméletlen megtorlás követett.

Mesztegnyő népe 1981-ben állított emléktáblát a "zenebonáskodó" parasztok tiszteletére, s azóta december 7-én koszorúzással és kulturális rendezvénnyel adóznak a felkelők emléke előtt. A büntetés sem vethette vissza az elégedetlenségnek azt a fokát, amely 1848-ban csúcsosodott ki. A forradalom és szabadságharc után nagy gazdasági válság következett a térségben, s szőlővész tört, amely elpusztította a parasztság fő bevételi forrását, mindezt kolerajárvány tetőzte. A század végén több mint húszan emigráltak. A településen élt ekkoriban Krokovics Lajos, aki sokat tett a szőlő betegsége ellen. A század azonban nemcsak sorscsapásokat, hanem fejlődést is hozott ide: megélénkült az erdőművelés, a kisipar és kereskedelem, az oktatás. A XX. század első éveiben a lakosság lélekszáma csaknem elérte a kétezret. Ekkor állomás, posta, csendőrség, távirda is volt itt.

Mesztegnyő lakóitól az I. világháború súlyos áldozatokat követelt: a bevonult 250 katonából 65-en hősi halált haltak. A tanácsköztársaság idején több falubeli aktív szerepet vállalt, amiért a kegyetlen fehérterror alatt bűnhődniük kellett. Több társával együtt az iskola névadóját, Ladi Jánost is megölték. A II. világháború előtti évtizedben a fent említett létesítmények mellett órás- és ékszerészüzem is nyílt, s a korszak gazdag a címtárakban. A világháború kitörésének előestéjén ezerhétszáz lelket, 340 házat, 168 kisbirtokot számláltak itt.

A II. világháború hadműveletei 1944-ben kezdődtek Somogyban, s egészen a következő év áprilisáig hatalmas károkat okoztak. Mesztegnyő területén is ádáz küzdelem folyt, amelyet megsínylett a falu: lakói elmenekültek, házainak egy része elpusztult, a templom megrongálódott. A környékről majd három hónap múltán húzódott vissza a front. Az áldozatok száma elkerülte a másfélszázat, tiszteletükre emlékoszlopot állítottak a mesztegnyőiek. A háború után az újjáépítés újabb keserves évei következtek, többen csak adományokból tudtak tetőt húzni maguk fölé. A későbbi földosztás után a családfenntartók kaptak a javadalomból. Mesztegnyőn 1948-ban államosították az iskolát, egy tucat halastavat és a malmot. Ide is elért az 1956-os forradalom szele, aztán a leverését követően a régi hatalmi szerkezet tért vissza.

A település infrastruktúrája a nehézségek ellenére kezdett kialakulni: 1957-re villanyt vezettek be, a hatvanas években megindult a helyközi autóbusz-járat, felépült a kultúrház, 1972-ben pedig átadták a törpe vízművet. A rendszerváltást követően az addig jelentős termelő szövetkezet háttérbe szorult. A település létesítményei és közintézményei azonban sokat fejlődtek.

A teljes infrastruktúrából hiányzik a szennyvízelhelyező-tisztító rendszer. A 2002 októberében megválasztott új önkormányzati képviselő-testület elkötelezettje a település dinamikus fejlődésének. Ezt a község elfogadott 4 éves gazdasági és cselekvési programja is garantálja. A község pozitív adottságai, helyi adófilozófiája kitűnő lehetőséget kínálnak munkahelyteremtésre a kis-, közép- és nagyvállalatok részére is. Mesztegnyő község Európába tart...

2006. október 1-ei önkormányzati választásokon a község választópolgárai Nemes Lászlót ismét polgármesterré választották, a települési Képviselőtestület tagjainak nagy része ismét bizalmat kapott. A falu fejlesztése a lakosság támogatásával töretlen. Tovább Mesztegnyő honlapjára <<<
Hozzászólások Komment RSS
Oszd meg a hírt másokkal is!

Hozzászóló neve* (name)

E-mail címe* (E-mail adress)
Hozzászólás* (message)
Biztonsági kód* (safety code)

A hozzászólás nem tartalmazhat HTML kódot. E-mail címe NEM lesz nyilvános!
A hozzászólásokat moderáljuk. A terheléstől függően némi időbe telhet, amig megjelenik. Köszönjük türelmét!

Ha >>>regisztráltan<<<, lép be, akkor sokkal egyszerűbb a hozzászólás!


Partnerek az élelmiszerbiztonságban

Nyírbogdány Önkormányzata
Nyírbogdány Önkormányzata
* * *
Kadarkút Önkormányzata
Kadarkút Önkormányzata
* * *
Hosszúpályi Önkormányzata
Hosszúpályi Önkormányzata
* * *
Nyírkarász Önkormányzata
Nyírkarász Önkormányzata
* * *
Kocsord Önkormányzata
Kocsord Önkormányzata
* * *
Lesenceistvánd Önkormányzata
Lesenceistvánd Önkormányzata
* * *
Petneháza Őnkormányzata
Petneháza Őnkormányzata
* * *
Nyírbéltek Önkormányzata
Nyírbéltek Önkormányzata
* * *
Tuzsér Önkormányzata
Tuzsér Önkormányzata
* * *
Mikófalva Önkormányzata
Mikófalva Önkormányzata
* * *
Zselickisfalud Önkormányzata
Zselickisfalud Önkormányzata
* * *
Sarród Önkormányzata
Sarród Önkormányzata
* * *
Barcs Önkormányzata
Barcs Önkormányzata
* * *
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata
* * *
Csömör Önkormányzata
Csömör Önkormányzata
* * *
Vásárosnamény Önkormányzata
Vásárosnamény Önkormányzata
* * *
Dabas Önkormányzata
Dabas Önkormányzata
* * *
Püspökladány Önkormányzata
Püspökladány Önkormányzata
* * *
Tiszavasvári Önkormányzata
Tiszavasvári Önkormányzata
* * *
Pusztaszabolcs Önkormányzata
Pusztaszabolcs Önkormányzata
* * *
Kapuvár Önkormányzata
Kapuvár Önkormányzata
* * *
Balatonszárszó Önkormányzata
Balatonszárszó Önkormányzata
* * *
Komoró Önkormányzata
Komoró Önkormányzata
* * *
Mesztegnyő Önkormányzata
Mesztegnyő Önkormányzata
* * *
Kincsesbánya Önkormányzata
Kincsesbánya Önkormányzata
* * *
Sárisáp Önkormányzata
Sárisáp Önkormányzata
* * *
Fegyvernek Önkormányzata
Fegyvernek Önkormányzata
* * *
Felsőörs Önkormányzata
Felsőörs Önkormányzata
* * *
Levél Önkormányzata
Levél Önkormányzata
* * *
Tolmács Önkormányzata
Tolmács Önkormányzata
* * *
Baracs Önkormányzata
Baracs Önkormányzata
* * *
Dombrád Önkormányzata
Dombrád Önkormányzata
* * *
Tiszadada Önkormányzata
Tiszadada Önkormányzata
* * *
Demecser Önkormányzata
Demecser Önkormányzata
* * *
Pannonhalma Önkormányzata
Pannonhalma Önkormányzata
* * *
Tiszatenyő Önkormányzata
Tiszatenyő Önkormányzata
* * *
Csór Önkormányzata
Csór Önkormányzata
* * *
Pécsely Önkormányzata
Pécsely Önkormányzata
* * *
Zebegény Önkormányzata
Zebegény Önkormányzata
* * *
Rábakecöl Önkormányzata
Rábakecöl Önkormányzata
* * *
Tiszaszentimre Önkormányzata
Tiszaszentimre Önkormányzata
* * *
Abony Önkormányzata
Abony Önkormányzata
* * *
Hárskút Önkormányzata
Hárskút Önkormányzata
* * *
Szombathely Önkormányzata
Szombathely Önkormányzata
* * *
Nyírád Önkormányzata
Nyírád Önkormányzata
* * *
Komárom Önkormányzata
Komárom Önkormányzata
* * *
Kurd Önkormányzata
Kurd Önkormányzata
* * *
Mezőtúr Önkormányzata
Mezőtúr Önkormányzata
* * *
Kemecse Önkormányzata
Kemecse Önkormányzata
* * *
Zalakomár Önkormányzata
Zalakomár Önkormányzata
* * *
Bernecebaráti Önkormányzata
Bernecebaráti Önkormányzata
* * *
Törökszentmiklós Önkormányzata
Törökszentmiklós Önkormányzata
* * *
Salgótarján Önkormányzata
Salgótarján Önkormányzata
* * *
Bánk-falu Önkormányzata
Bánk-falu Önkormányzata
* * *
Győrtelek Önkormányzata
Győrtelek Önkormányzata
* * *
Dombóvár Önkormányzata
Dombóvár Önkormányzata
* * *
Dunaszeg Önkormányzata
Dunaszeg Önkormányzata
* * *
Aszófő Önkormányzata
Aszófő Önkormányzata
* * *
Szentgál Önkormányzata
Szentgál Önkormányzata
* * *
Ráckeresztúr Önkormányzata
Ráckeresztúr Önkormányzata
* * *
Letenye Önkormányzata
Letenye Önkormányzata
* * *
Bük Önkormányzata
Bük Önkormányzata
* * *
Mende Önkormányzata
Mende Önkormányzata
* * *
Jászalsószentgyörgy Önkormányzata
Jászalsószentgyörgy Önkormányzata
* * *
Battonya Önkormányzata
Battonya Önkormányzata
* * *
Pilisszentiván Önkormányzata
Pilisszentiván Önkormányzata
* * *
Tiszabercel Önkormányzata
Tiszabercel Önkormányzata
* * *
Őriszentpéter Önkormányzata
Őriszentpéter Önkormányzata
* * *
Tápiószecső Önkormányzata
Tápiószecső Önkormányzata
* * *
Szorgalmatos Önkormányzata
Szorgalmatos Önkormányzata
* * *
Váchartyán Önkormányzata
Váchartyán Önkormányzata
* * *
Domoszló Önkormányzata
Domoszló Önkormányzata
* * *
Kartal Önkormányzata
Kartal Önkormányzata
* * *
Dömös Önkormányzata
Dömös Önkormányzata
* * *
Olcsva Önkormányzata
Olcsva Önkormányzata
* * *
Pákozd Önkormányzata
Pákozd Önkormányzata
* * *
Sopron Önkormányzata
Sopron Önkormányzata
* * *
Szentendre Önkormányzata
Szentendre Önkormányzata
* * *
Sármellék Önkormányzata
Sármellék Önkormányzata
* * *
Tamási Önkormányzata
Tamási Önkormányzata
* * *
Hetes Önkormányzata
Hetes Önkormányzata
* * *
Diósjenő Önkormányzata
Diósjenő Önkormányzata
* * *
Sióagárd Önkormányzata
Sióagárd Önkormányzata
* * *
Csibrák Önkormányzata
Csibrák Önkormányzata
* * *
Böhönye Önkormányzata
Böhönye Önkormányzata
* * *
Aszódi Önkormányzat
Aszódi Önkormányzat
* * *
Jászberény Önkormányzata
Jászberény Önkormányzata
* * *
Tiszaroff Önkormányzata
Tiszaroff Önkormányzata
* * *
Mikepércs Önkormányzata
Mikepércs Önkormányzata
* * *
Fadd Önkormányzata
Fadd Önkormányzata
* * *
Dévaványa on-line
Dévaványa on-line
* * *
Túrkeve Önkormányzata
Túrkeve Önkormányzata
* * *
Daruszentmiklós Önkormányzata
Daruszentmiklós Önkormányzata
* * *
Darány Önkormányzata
Darány Önkormányzata
* * *
Marcali Önkormányzata
Marcali Önkormányzata
* * *
Maklár Önkormányzata
Maklár Önkormányzata
* * *
Szenna Önkormányzata
Szenna Önkormányzata
* * *
Csákánydoroszló Önkormányzata
Csákánydoroszló Önkormányzata
* * *
Hortobágy Önkormányzata
Hortobágy Önkormányzata
* * *

Honlapunkat támogató további népképviseletek...

Társoldalak az élelmiszerbiztonságban, és a veszélyes áruk jelentéseiben
On-line:46,11
JóMagyarÁru.hu: a magyar termelői kultúra védelméért
Karahun Örökségvédelmi Alapítvány: lovasíjászat, nyeregkészítés, őstörténet és a magyar termelői kultúra védelme
Támogassa e honlapokat egy élhetőbb Magyarország érdekében! Köszönjük!
Ugrás az oldal elejére...

 

»©» Karahun Örökségvédelmi Alapítvány 2002-2010.