A Bereg kapuja-ként ismert vendégszeretõ kisváros Magyarország ÉK-i részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Tisza, a Szamos és a Kraszna folyók találkozásánál fekszik. Vásárosnamény Nyíregyházáról az ország egyik legszebbnek tartott útszakaszán (41 sz. fõút) közelíthetõ meg, de az 50 km-es távolság vasúton is megtehetõ.

A mai város 4 kisebb önálló településrészbõl (Vásárosnamény, Vitka, Gergelyi és Ugornya), valamint két tanyából szervezõdött, ezek közül Gergelyit és Ugornyát 1936-ben egyesítették. Vásárosnamény 1969-ben egyesülve Vitkával és Gergelyiugornyával. Városi rangot 1979-ben kapott. A várost a Tisza két részre osztja. A bal parton van a régi Namény és Vitka, a jobb parton Gergelyiugornya.

A terület a régészeti leletek tanúsága szerint már az õsidõktõl lakott volt. A Vereckei-hágón átkelõ õseink hamar, sőt: elsőnek a beregi vidéket vették birtokba. Jó okuk volt rá, hiszen a hegyeken átkelve ez volt az első nagyállattartásra alkalmas gazdag legelőjű, megtartó erejű terület, mely alkalmas lehetett a további honfoglalás megszervezésére. Ez a vidék lett tehát őseink első számú hátországa. A legszebb honfoglaláskori régészeti leletek a Beregből, a Tisza hátságról származanak.

E korból származik a település nevének mondája is. A legenda szerint, amikor a honfoglaló magyarok a Tiszához értek és azon át akartak kelni Zoárd kapitány így biztatta Gergely nevû lovas vitézét: Gergely! Ugorj, no! Amikor az átugratott, azt mondta: No menj! Így lett a Tisza jobb partján Gergelyi és Ugornya a bal partján pedig Namény.

A négy település közül Naményt említik elõször az okmányok, 1214-ben. Vitka neve 1300-ban, Gergelyié 1425-ben, Ugornyáé 1389-ben bukkan fel írásos formában. Namény már a XIV. században a Lónyay család birtokában volt. A település már 1418-tól vásártartási joggal rendelkezett, innen ered nevében a vásáros jelzõ. 1494-ben mezõváros lett.
A Beregi-Tiszahát népe elsõként csatlakozott 1703-ban a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharchoz. A vezérlõ fejedelem Naményban adta ki a nemeseket hadba hívó híres kiáltványát a Naményi Pátenst.

A fõnemesi Eötvös család naményi tagjai aktív szerepet vállaltak az 1848/49-es szabadságharcban. Tamás beregi fõispán és fivére, Mihály kormánybiztosok lettek. A vitkai Doby testvérek néphonvédként Brassóig harcoltak Bem seregében.
Naménynál állandó Tiszai átkelõhely alakult ki. A XIV. századtól a Lónyay családnak már volt révjoga.

A Tiszán 1844-ben építették az elsõ fahidat. Ebben az idõben Namény már a tiszai gõzhajózás egyik végállomásaként is funkcionált. Állandó malmai a Tiszán a XIX. szd. végén még mûködtek. A többi község közül kiemelte a települést kedvezõ fekvése, s az, hogy három megye (Bereg, Szabolcs és Szatmár) találkozási pontján feküdt. A fejlõdését felgyorsította az utak, vasutak kiépítése.
Trianon után, a magyarlakta térségi területek elcsatolásának következtében a város a megmaradt mintegy 40 ezer lakosú beregi térség oktatási, kulturális, egészségügyi, gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi és közlekedési centrumává vált.